Gagarin és a cricovai pincék
2017. október 07. írta: tulapruton

Gagarin és a cricovai pincék

Miért könnyebb elhagyni a Földet, mint a moldáv borospincéket?

Az ősz a szüret ideje. Mint bizonyára sokan tudják, Moldova egyvalamiben világszinten is előkelő helyen áll, ez pedig a szőlészet, borászat, borgazdaság. Ilyenkor felpezsdül az ország, egy pillanatra megáll a politika is, és Kisinyovtól Tiraszpolig, Gagauziától az északi végekig minden a borról szól. Természetesen a kisinyovi borfesztivál a legjelentősebb, de még a legkisebb faluban is van valami rendezvény október első hétvégéjén. A színes programok mellett a külföldit talán a számos borászat érdekli leginkább. Ezúttal látogassunk el talán a leghíresebbe: Cricovába.

21687721_1459510884136730_757861109693280132_n.png

Cricova egy jelentéktelen falu lenne a fővárostól alig 10 km távolságra, ha az ’50-es években a párt nem úgy határoz, hogy kőbányát nyit a település határában. Ekkoriban épült ki Kisinyov belvárosa, melyhez az itt található kiváló minőségű mészkő adta a fő alapanyagot. Aztán ahogyan a szovjet építészet a 60-as évekre kezdett áttérni a terméskőről a betonra, jelentősége alábbhagyott, de megmaradtak a bányászat utáni járatok, melyek összhossza addigra már meghaladta a száz kilométert. A bányászat felhagyásával üresen maradó járatrendszert igyekeztek valahogy hasznosítani, ekkor jutott valakinek az eszébe, hogy ki lehetne alakítani benne egy borospincét.

Hőmérséklete egyenletes, télen-nyáron 12-14°C, a páratartalom pedig 97-98% körül mozog. Ezekkel a paraméterekkel különösen alkalmasnak tűnt egy borgazdaság számára. A területen már ősidőktől (egészen pontosan a Dnyeszteren idáig felhajózó görög kereskedők óta) foglalkoztak szőlőtermeléssel, a bányaüregekben az első borászatot 1952-ben alapították. A ma ismert borkombinát a bánya teljes bezárását követően, 1970-től üzemel.

Napjainkban a cricovai borkombinát közel 600 hektáron termel szőlőt, legkedveltebb fajták a pinot noir, cabernet sauvignon, merlot, különféle muskotályok. Foglalkoznak még a kevéssé ismert, burgundiai eredetű aligoté termesztésével, helyi különlegeség a rkațiteli. Mindkettő a fehér száraz borok alapanyaga. Cricovában nemcsak borok készülnek. Moldova szerte kedveltek a gazdaság pezsgői, a hozzá tartozó kutatóintézet pedig nemesítéssel, új, betegségeknek jobban ellenálló fajták kialakításával foglalkozik.

moldova-2006_158.jpg

A borkombinátot turisták is látogathatják. Az egyórás borkóstolástól a több órán át tartó programokig széles turisztikai csomagokkal várják a vendégeket. A pincékben elektromos kisbusszal közlekedhetünk, a főbb járatoknak saját nevük van, melyeket természetesen szőlő- és borfajtákról neveztek el. Így van itt Proszpekt Cabernet, vagy Ploscsagy Pinot Noir egyaránt. A végtelennek tűnő pincerendszert követően a múzeumban ismerkedhetünk a borkészítés eszközeivel, technológiájával.

moldova-2006_159.jpg

A gyűjteményben egymillió palack bor található, a volt Szovjetunió borainak teljességre törekvő bemutatásán túl a világ legkülönfélébb borvidékeiről őriznek itt mintákat, többek között a főbb magyar borok is megtalálhatók, évjáratok szerint rendszerezve. Talán az egyik legizgalmasabb történet Hermann Göring borgyűjteményéhez kapcsolódik. A birodalmi marsall ugyanis 1942-ben, készülve Moszkva bevételére, a szovjet főváros alá vitette már akkor is értékesnek számító gyűjteményét, hogy majd a győzelmi ünnepség keretében fogyasszák el a német vezérkar társaságában a Vörös téren. Aztán a történelem másképp rendelkezett, a visszavonuláskor már nem volt idejük összecsomagolni a készletet, így az szovjet kézre került. Néhány évig különféle helyeken hánykolódott, majd miután megalapították a cricovai múzeumot, kerültek ide, immár végleges helyükre.

kep_127.jpg

Igazi különlegesség még egy 1902-ből származó jeruzsálemi kóser bor, melyet a zsidó Húsvétra készítettek ráadásul jó évjáratnak számított. A ’70-es években egy amerikai milliárdos szerette volna megkaparintani, a legenda szerint a vételáron túl még néhány Cadillac-et is felajánlott cserébe, de nem adták el neki.

moldova-2006_161.jpg

Persze lehetetlen mind az egymillió palackot végignézni és mindegyik történetét meghallgatni. Amikor már kellően beteltünk a sokszor kalandregénybe illő sztorikkal, kezdődhet a cricovai látogatás fénypontja, a degusztáció. Itt is több különféle lehetőség közül választhatunk, talán legjobb egy ötféle bor kipróbálását lehetővé tevő program, ami már ízelítőt ad a moldáv, azon belül is a cricovai borok változatosságából, de még nem terheli túl a pénztárcánkat.

A cricovai borkóstoló nemcsak az egyszerű turistának élmény, a Moldovába érkező prominens személyeket, állami vezetőket is elhozzák ide.

images_moldova_merkel-700x400.jpg

inx960x640.jpg

Maga Jurij Gagarin, az első űrhajós is járt Cricován, amikor 1966-ban Kisinyov alapításának ötszázadik évfordulójának megünnepelésére érkezett az akkori Moldáv SzSzK-ba. Egy helyi anekdota szerint a pincelátogatás olyan jól sikerült, hogy Gagarin nem tudott feljönni a felszínre. Azóta idézgetik a szállóigévé lett mondását: „Könnyebb a Földet elhagyni, mint a cricovai pincéket.”

moldova-2006_156.jpg

oldchisinau_com-gagarin-1966-019.jpg

Sajnos két kisinyovi helytörténész barátom együttes erőfeszítésével sem sikerült olyan fényképet találni, ahol Gagarin Cricován van éppen. Így ezúttal a Biurca kolhozban kóstolja a moldáv bort. A kép Iurie Sveţ gyűjteményéből származik, Jura szíves hozzájárulásával, az itteni közléshez.

Megközelítés: a központi piactól 10-15 percenként induló 2-es és 47-es autóbuszokkal kevesebb, mint fél óra alatt itt lehetünk.

A borászat honlapja: http://www.cricova.md/ru/index.php

A bejegyzés trackback címe:

http://tulapruton.blog.hu/api/trackback/id/tr6512935077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.