Ştefan cel Mare fája
2017. február 18. írta: tulapruton

Ştefan cel Mare fája

Az országot járva néha utunkba kerül egy-egy sok évszázados famatuzsálem. Ezeket a helyiek, a természeti örökség értékes részeként féltve óvják, legtöbbször kis korláttal is körbekerítik. Találhatunk ilyen idős fákat erdőben, parkokban, lakott területeken egyaránt. Az egyik legismertebb a cobîlea-i templom kertjében áll: ez Ştefan cel Mare fája (a magyar történelemből III. Nagy István néven ismerhetjük). Néhány évvel ezelőtt egy kora tavaszi napon volt szerencsém eljutni ide.

dsc01876.JPG

A tölgy, mely alatt a fejedelem megpihent

Moldova legidősebb fáját 700 évesre becsülik. A fáma szerint egy győztes csatáját követően ez alatt a már akkor sem fiatal fa alatt pihent meg, útban a jabcai kolostor felé. A falu legendáriuma egészen pontosan 1456-ra teszi az esetet. Szokása volt ugyanis, hogy minden győzelemmel végződő törökellenes csatája után alapít egy kolostort, vagy legalábbis hálaadást tart a győzelemért. A hagyomány szerint úticélját a jabcai kolostort is ő alapította egy korábbi csata emlékére, bár ezt a száraz történeti adatok csak a XVI. századra datálják. Nem lehet tudni, a legendabeli 1456 mennyire pontos, mindenesetre csak egy évvel később, 23 éves korában lépett az akkor már a töröktől igencsak megszorongatott Moldova trónjára. 

623-59896947.jpg

Ştefan cel Mare moldovai bélyegkisíven. 1457 és 1504 között uralkodott.

A fa napjainkban Moldova természeti öröksége. Bár még évről évre kihajt, de meglehetősen rossz álapotban van. Egyre több a száraz ág, korhadó belsejét kártevők pusztítják. Nemrég állapotát stabilizálták, a korhadt részeket kivágták, ahol szükséges volt, alátámasztották, kártevőirtó szerekkel megszabadították élősködőitől. Remélhetően még hosszú évekig megpihenhetnek a ma már egyre gyérülő árnyéka alatt az erre járók.

Nem ez az egyetlen fa, melyet a néphagyomány Ştefan cel Mare emlékével ruház fel. Az erdőkben kirándulva itt-ott rábukkanhatunk még hasonlóan idős óriásokra.

13961948.jpg

6c989776-f7ea-42a5-a325-694a60772d82.jpg

Egyikükről 2008-ban érmét is adtak ki.

stejarul_lui_stefan_cel_mare_1.jpg

Ezek a fák Moldova különleges botanikai értékeit jelentik, ha valaki szeret túrázni, érdeklődik a természet, azon belül is a növények irnánt, mindenképp érdemes felkeresnie valamelyiket.

A bejegyzés trackback címe:

https://tulapruton.blog.hu/api/trackback/id/tr112257704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

buszrajongó 2017.02.18. 12:16:38

Az 1433-ban született fejedelem 13 évesen aligha vezetett hadjáratot - ez igaz. De 23 évesen már igen. Márpedig 1456-ban már 23 éves volt, nem 13.

tulapruton 2017.02.18. 18:47:15

Igen, ezt elnéztem, a dátumot javítottam, a szöveg még a régi maradt:-) Valamit arra is kitalálok.