Várak, várkastélyok Ternopol környékén
2018. július 27. írta: tulapruton

Várak, várkastélyok Ternopol környékén

Ukrajna számos történelmi emléke közül a várakat szeretem legjobban. Egy korábbi írásban már szó volt Dnyeszterfehérvár erődjéről, ezúttal Nyugat-Ukrajnába, Ternopol megyébe látogatunk el.

dsc03814.JPG

Ternopol (Тернопiль) picit kiesik még a gyakorlott Ukrajna-járók látóköréből is. Pedig akinek van ideje, érdemes rászánni egy két napot a városra és környékére.

dsc03843.JPG

Ternopol a hasonló nevű megye székhelye, kétszázezer lakosával ukrán viszonylatban inkább a kisebb megyeszékhelyek közé tartozik. Viszonylag fiatal település, a lengyelek alapították a XVI. században. Ennek ellenére a belváros kimondottan szép, fél napot kényelmesen el lehet itt tölteni.

dsc03841.JPG

Az 1749-ben alapított görög-katolikus székesegyház talán a város legszebb műemléke, a kor divatos, barokk stílusában készült.

dsc03837.JPG

dsc03819.JPG

A város közepén a Szeret folyó (csak névrokona a Csángóföldet átszelő Szeretnek, Ternopol folyója még ukrán területen a Prutba ömlik) felduzzasztásával egy tavat hoztak létre. A körülötte lévő park kedvelt pihenőhelye a helyieknek.

dsc03821.JPG

Itt emelkedett eredetileg a vár, melyet később átépítettek, jelenleg nem látogatható.

dsc03823.JPG

dsc03826.JPG

Ternopol kis állatkertnek is otthont ad.

dsc03831.JPG

A lakótelepek hasonlóan Ukrajna más részeihez, néhol inkább erdőre emlékeztetnek.

Zbárazs (Збараж) 20 km-re keletre található a megyeszékhelytől. Középkori eredetű, már a Halicsi fejedelemség idején fontos kereskedelmi központként említik az évkönyvek. Ebből sok nem maradt meg, a ma látható vár XVI. századi. A városközpontból egy kisebb dombra kell felkapaszkodni, és az impozáns bejárati kapun át jutunk a belső udvarra. A középen emelkedő főépület ma különféle kiállításoknak ad otthont: fegyvereket, textil- és ruhakiállítást láthatunk a korhűen berendezett termekben.

dsc03800.JPG

dsc03791.JPG

dsc03798.JPG

Szkalat (Скалат) Ternopoltól DK-i irányban, mintegy 30 km-re található. Napjainkban mindössze egy kis falu, egyetlen nevezetessége a vár. 1512-ben kezdték építeni, az 1600-as években III. Zsigmond idején élte virágkorát. Mára viszont mindössze a falak és pár torony maradt meg. Mindenesetre látványos épületegyüttes, a tornyokban különféle kiállításokat láthatunk.

dsc03811.JPG

dsc03809.JPG

Zolocsiv (Золочiв) 60 km-re nyugatra, a Ternopol - Lviv vasútvonal mellett fekszik. A vonattal érkezőknek nem árt tudni, hogy a vasútállomáson nincs csomagmegőrző és a központ 2-3 km távra van, amit nagy hátizsákkal meg lehet érezni, de nem vészes. Mindenesetre Ternopol környéki helyekből talán a legszebb.

dsc03878.JPG

Érdemes a belvárossal kezdeni, a XVII.-XVIII. századokban kiépült barokk utcákon sétálgathatunk, mielőtt a várhoz felmennénk.

dsc03877.JPG

A vár szintén a XVIII. században épült ki. A kapun belépve itt is egy udvarra jutunk, aminek a túlsó végén áll a központi épület. Ez utóbbit "Kínai palotának" hívják, az építtető szándéka szerint némi keleties beütéssel készült. Nevéhez méltó módon keleti művészeti gyűjteménynek ad otthont.

dsc03860_1.JPG

dsc03862.JPG

dsc03868.JPG

Távol-keleti stílusú parkrészlet a "Kínai palota" előtt

Megközelítés: Mivel a város a Lviv - Kijev vasúti fővonalon található, semmiféle nehézséget nem jelent az idejutás, lényegében bármely nagyobb Nyugat-ukrán várossal van közvetlen vasúti összeköttetés, az írásban bemutatott kisebb települések pedig helyi kisbuszokkal (marsrutkákkal) közelíthetők meg. Zolocsivnak van vasútállomása, így ide bármely Lviv - Ternopol között közlekedő vonattal vagy elektricskával is eljöhetünk.

dsc03856.JPG

Zolocsivben fatemplom is található

Belépőjegyek: Ukrajnában az ilyen kisebb helyekre általában 20-30 grivnya körüli összegért juthatunk be. A cikkben írt helyekre 2017 őszén, amikor legutóbb arra jártam a következő belépőjegy árakat fizettem: Zbárazs 20 grivnya, Szkalat 15 grvnya, Zolocsiv 20 grivnya (csak az épület, a kiállítás ezen kívül szintén 20 grivnya).

Szállás: Mivel általában ismerőseimnél szoktam megszállni, konkrét szállodát nem tudok ajánlani, de számos olcsóbb hely közül választhat az ide érkező (google a barátunk, ahogy mondani szokták). Egy kis szervezéssel megoldható, hogy éjszakai vonattal érkezünk, azzal is megyünk tovább, ezzel teljesen megspórolva a szállásköltséget. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tulapruton.blog.hu/api/trackback/id/tr6114142863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

littke 2018.08.01. 10:12:05

És (bérelt) kocsival biztonságos erre járni?

tulapruton 2018.08.01. 10:56:53

@littke: Vonattal szoktam erre járni, mert nagyjából félúton van az Ungvár-Odessza távnak, így nyaraláskor elég jól megközelíthető, barátaim is élnek a városban. Az autónak van előnye/hátránya is.

Nagy előnye, hogy nem vagy menetrendhez kötve. Bár mindhárom általam bemutatott településnek jó a buszközlekedése (ezeken kívül még nagyon sok hasonló van mind Ternopol, mind a szomszédos Lviv (Lemberg), Hmelnyickij, Ivano-Frankovszk megyékben, idővel róluk is szeretnék majd írni). Saját autóval ez a három nagyjából egy nap alatt bejárható, tömegközlekedve napi egy-egy, ami kényelmes.

A saját autó abból a szempontból nehézkes, hogy ez már messze van Magyarországtól, a rossz ukrán utakon nagyjából két nap, amire valaki megérkezik Ternopolba. Esetleg egy hosszabb (minimum egyhetes) Nyugat-Ukrajna kör során lehet értelmesen eljutni ide.

Talán a legjobb valóban a helyben bérlés. Az ukrán rendszám a rendőröket sem fogja csábítani egy kis ellenőrzésre. Egyébként a leghülyébb szabályokat is be kell tartani: mi már futottunk bele olyanba, hogy nyílegyenes úton, se kereszteződés, se kanyar, se kátyú volt egy stop-tábla. A tábla mögötti bokorban megbújt a rendőr, és mindenkit büntetett, aki nem állt meg a stop-táblánál. Ez Ivano-Frankovszk megyében volt. Egyébként az utóbbi években sokat javult a rendőrség morálja is.

Fel kell készülni, hogy az utak általában kegyetlenül rosszak. Mostanában már Moldovában is jobb utak vannak, mint Ukrajnában. A forgalmasabb főutakat leszámítva rengeteg a kátyú, amik miatt lehetetlen gyorsan közlekedni. Emiatt én inkább a tömegközlekedést részesítem előnyben, a vezetés gondja legyen a sofőré, viszont így lassú. Kérdés, kinek mennyi ideje van. Mivel általában barátokat is szoktam látogatni, nálam belefér.

Ha Ternopolig nem is vállaljátok az eljutást, a közelebbi, Lviv, Ivano-Frankovszk, Csernovci megyéket mindenképp tudom ajánlani, hasonló helyek, idővel majd írok róluk is.