Iaşi - Jászvásár
2017. augusztus 18. írta: tulapruton

Iaşi - Jászvásár

képgaléria

Utazz velem Moldovába 2019-ben is!

Sétálnál egyet Jászvásáron? Idén több moldáv és ukrán utat szervezek, lesz autós rally, és hagyományos buszos körút is, Nyugat Ukrajnába pedig a nemrég megnyílt közvetlen Budapest - Munkács vonattal megyünk. Részletek hamarosan! Addig is érdeklődni lehet a lengyellaszlo@freemail.hu e-mail címen.

Ha Románián keresztül utazunk Moldovába, logikus megálló Iaşi. Autóval kora reggeli indulás mellett – hacsak a határon nem kell sokat várakozni – késő estére meg lehet érkezni. Legjobb választás a Budapest – Mátészalka (az autópályáról Járminál kell letérni) – Szatmárnémeti – Nagybánya – Beszterce – Vatra Dornei – Câmpulung Moldovenesc – Fălticeni – Iaşi útvonal. Végig jó a minősége, de sokat lassít a tempón, hogy gyakran egybefüggően összeépített falvakon halad keresztül. A fárasztó út után a hotel Bellevillét tudom ajánlani, melynek távolra elszármazott magyar tulajdonosa örömmel fogadja a magyarországi vendégeket. A vasúton érkezőkenk a Kolozsvár-Iaşi járat lehet a legcélszerűbb, akkor már kora reggel megérkezünk.

Iaşi, magyar nevén Jászvásár környékén hajdan jászok éltek, innen származik az elnevezés. Alexandru cel Bun (I. Sándor) moldvai fejedelem idejéből mardadt ránk első említése, majd 1564-ben, amikor Alexandru Lăpuşeanu fejedelem ide helyezte át Suceavából a fővárosát, válhatott igazi központtá. Az 1564 és 1859 között eltelt közel 300 év volt a fénykora, műemlékeinek többsége ekkor épült. Sorsa akkor pecsételődött meg, amikor az egyesített Román Királyság fővárosa Bukarest lett, az addigi moldáv fejedelmi székhely egy román vidéki város szintjére süllyedt. Nem tett jót a városképnek a Ceaușescu féle erőszakos iparosítás és panelépítkezés sem, mely teljesen szétzilálta a történelmi központot. Ekkor a népesség mesterséges felduzzasztásával az ország második városává növesztették. Ma már csak a negyedik, drasztikusan csökkenő lélekszámmal. A rendszerváltás óta eltelt 26 évben több, mint 60 000 fővel csökkent a lakosság, bár még ma is közel 300 000 főt számlál. Ez az általános pangás és leépülés nagyon meglátszik, senkinek ne legyenek illúziói, amikor ebbe a nagymultú, történelme alapján patinásnak hitt városba érkezik.

03_ia_i_11.JPG

Az Orvosi Egyetem tömbje a szebb épületek közé tartozik. A képet Némethy András készítette.

dsc00045.JPG

A városképet egyértelműen a ceaușescui építkezések határozzák meg

Mindezek ellenére számos szép templom és kolostor megmaradt a régmúlt századokból.

dsc00042.JPG

A sok évszázados templomok képét modernnek szánt toronyházak árnyalják

A városnézést célszerű a mindenhonnan jól megközelíthető Kultúrpalotánál kezdeni. A XX. század első éveiben emlelt, neogótikus elemekkel tarkított eklektikus épület múzeumoknak ad otthont.

dsc00054.JPG

Innen indul a sétálóutca, melynek környékén a főbb látnivalók csoportosulnak.

Ki kell emelni a Három Szent Főpap tiszteletére a mai formájában XVII. századra elkészült templomot. Névadói az orthodox egyház három nagy hittudósa: Nagy Szent Vazul, Teológus Szent Gergely és Aranyszájú Szent János. Az építőmesterek konstantinápolyi görögök voltak, a külső falfelületeket teljesen elborító finom faragások az ő munkájukat dícsérik. A belső freskókat viszont moszkvai mesterek készítették.

dsc00601.JPG

Ahogy Passuth László író, műfordító bemutatja: "A esti fényben különösen csillog ennek a 15. század második felében [több átépítésen esett át, mai formáját 1639-ben nyerte el - tulapruton megjegyzése] épült templomnak nemcsak homlokzata, hanem minden külső fala. Ez a temolom is - mint Moldva sok értékes műemléke - Nagy István (1457-1507) - Stefan cel Mare vajda hosszú, jelentős uralkodásának maradványa. [...] A Trei Ierarhinak külső "burka" nem is annyira építészeti, mint inkább iparművészeti munka: a sima kőfelületet lecsiszolták, majd ornamensek, díszítőelemek végtelenjei kúsztak végig rajta, nem hagyva megmunkálatlanul egyetlen tenyérnyi kőfelületet sem."

dsc00603.JPG

Innen nem messze emelkedik a XIX. században épült négytornyú Érseki Székesegyház, mely egész Moldva főtemploma. Falai között őrzik a Moldvában és Moldovában egyaránt nagy tiszteletnek örvendő Szent Paraszkeva ereklyéit.

dsc00048.JPG

Ezen a környéken néhány kisebb utca elkerülte a ceaușescui városrendezéseket.

dsc00047.JPG

XIX. századi jómódú család otthona egy eldugott mellékutcában

A Golia kolostor Iaşi legfontosabb műemléke. 1561-ben, Ioan Golia bojár alapította, ma is az ő nevét viseli. Eredetileg az athosz-hegyi Vatopedi kolostor főhatósága alá tartozott, akkoriban elsősorban görög szerzetesek éltek falai közt. Híres látogatói közül ki kell emelni Nagy Péter cárt, akinek elnyerte tetszését a monumentális templom. Mai formáját többszöri átépítés során nyerte. A román egyesülést követően a Golia kolostorra is nehéz idők érkeztek. 1863-ban birtokait kisajátították, majd az athoszi főhatóságot megszüntették, és az 1865-ben frissen létrehozott román orthodox egyház (melynek Konstantinápoly csak 1885-ben ismerte el létjogosultáságát) kezelésébe került. A bekebelezést követően a románokat már nem különösebben érdekelte sorsa, pusztulásnak indult, 1900-ban a bontását is elkezdték, de szerencsére nem lett belőle semmi. 1900 és 1947 közt zárva volt, pusztulni hagyták, később múzeumot rendeztek be benne. Ma ismét szerzeteseknek ad otthont.

dsc00599.JPG

Nem ez az egyetlen kolostor Iaşiban. Az egykori fejedelmi székvárost számos társa övezte, de az egyre növekvő lakótelepek mára teljesen körbenőtték őket. Ha nincs időnk egy hosszabb bukovinai kirándulásra, akkor itt könnyen elérhető módon tanulmányozhatjuk ezt a jellegzetes stílust. A városközponttól távolabb esők közül ki kell emelni a XVII. században épült Cetăţuia-kolostort. Egy meglehetősen bizarr környéken kell áthaladni, majd egy szerpentínes út kanyarog fel a dombtetőre. De ez senkit ne tartson vissza, fent már teljesen rendezett körülmények fogadják az érkezőt. A bukovinai stílusú kolostorok szép példájaként impozáns erődfalak veszik körbe a templomot és a szerzetesek lakóépületeit.

03_ia_i_35.JPG

Köszönet a képért Némethy Andrásnak!

dsc00060.JPG

A kolostor falán a Moldáv Fejedelemség bölényfejes címere látható

A közelben áll a Frumoasă kolostor. Bár eredetileg a XVI. században alapították, mai formájában a XIX. századból származik. A templom bejárati kapuja feletti feliraton cirill betűs moldáv nyelvű táblát láthatunk, hiszen eredetileg a román nyelv is ezt az írást használta.

dsc00063.JPG

dsc00062.JPG

Iaşi látnivalóit részletesen bemutatja a Panoráma útikönyvsorozat 1978-ban megjelent Moldvai utazások kötetben a Iaşi és környéke c. fejezet, a 141. oldaltól. Az adatokat én is innen olvastam. Magyar nyelven azóta sem jelent meg újabb munka erről a városról.

FRISSÍTÉS! Szeretnéd megnézni a Jászvásárt? 2018. július végén egy utazási iroda, a Túl a Pruton blog szakmai tanácsaival szervez egy egyhetes Moldva-Moldova autóbuszos túrát. Az útban sok egyéb érdekesség mellett Moldávia ősi fővárosa is szerepel. Részletek később, addig is érdeklődni lehet a lengyellaszlo@freemail.hu címen!

A bejegyzés trackback címe:

https://tulapruton.blog.hu/api/trackback/id/tr7012307079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása