Kisinyovi templomok
2017. január 06. írta: tulapruton

Kisinyovi templomok

Храмы Кишинёва

Az ónaptáros orthodox karácsony alkalmából látogassunk el a főváros legérdekesebb templomaihoz!

A belső képekért köszönet illeti Némethy Andrást, az archív felvételekért pedig Iurie Svet helytörténészt, az oldchisinau.com szerkesztőjét, aki rendelkezésemre bocsájtotta gyűjteményének beszkennelt darabjait.

Székesegyház:

Teljes nevén Catedrala Naşterea Domnului azaz a Mi Urunk születésének temploma. Ez az ország főtemploma, a metropolita székesegyháza. 1830-1836 között épült, a neves orosz építész, Melnyikov tervei alapján. Az előtte álló harangtorony napjainkig Kisinyov legmagasabb építménye.

dsc00670.JPG

022f.jpg

oldchisinau_com-old-0418.jpg

Örmény templomok: Ma Kisinyovban két örmény templom áll, de ebből csak az egyikben tartanak szertartást, a másik az örmény temető kápolnája. A bő egy századdal ezelőtt még virágzó örmény közösség mára megfogyatkozott, de még van aktív örmény kulturális élet.

dsc02560.JPG

 

039b_1.JPG

Óhitű templom: Besszarábai a cári korban egy mindentől távoli tartománynak számított (igazából ma is az...), emiatt előszeretettel száműzték ide a középkori hagyományokat követő un. óhitű családokat. Ma is vannak óhitű többségű falvak, kolostorok. Kisinyov legrégibb temploma is az övék: 1752-ben épült, Mazarkiev bojár adományaiból, emiatt gyakran Mazarkiev templomként emlegetik. Ha valaki a hosszú (az orthodoxnál SOKKAL hosszabb) szertartásokat nem is állja végig, a gyönyörű, több száz éves ikonok miatt mindenképpen érdemes ide ellátogatni, ha épp nyitva van.

204.JPG

oldchisinau_com-old-0530.jpg

Szent Panteleimon (görög) templom:

A XIX. század második felének neves kisinyovi főépítésze, az olasz származású Bernardazzi munkája. A jellegzetes neobizánci elemekkel díszített épület az akkoriban fontos görög diaszpóra templomaként szolgált.

201.JPG

oldchisinau_com-old-0360.jpg

Sihlai Szt. Teodóra templom: Egyik kedvenc kisinyovi templomom. A kicsi, kissé szokatlan formavilágú de hangulatos belső terű épület pár perces pihenőre csábítja a városnézésbe belefáradt utazót. Tervezője szintén Bernardazzi.

dsc00208.JPG

oldchisinau_com-old-0619.jpg

Szent Teodor Tiron templom és kolostor: 

Az építtetőjéről a helyiek által általában csak Ciufleának hívott templom eredetileg a város szélén állt. Napjainkra Kisinyov már teljesen körbenőtte, de a kis parkban álló női kolostor ma is a nyugalom szigete, a közelben elhaladó, forgalmas Ciuflea sugárút mellett. 

213.jpg

215.jpg

oldchisinau_com-old-0485.jpg

A Szűzanya elszenderedése fatemplom:

Valahol, a város szélén, ahová még a trolibusz sem jár van az oroszul Восьмерка-ának hívott terület. Itt lesz majd valaha a moldáv falumúzeum, melyből az első épület, a fatemplom már látogatható. Eredetileg Hirişeni faluban állt, 1642-ben emelték. Az évszázadok során leromlott állapotú templomot a 2010-es évek elején mentették meg: átszállították a fővárosba, teljeskörű állagmegóvási és rekonstrukciós munkák után a falumúzeum alapját fogja képezni.

dsc00619.JPG

FRISSÍTÉS! Szeretnéd megnézni Kisinyov templomait a valóságban is? 2018. július végén egy utazási iroda, a Túl a Pruton blog szakmai tanácsaival szervez egy egyhetes Moldva-Moldova autóbuszos túrát. Az útban sok egyéb érdekesség mellett természetesen Kisinyov is szerepel. Részletek később, addig is érdeklődni lehet a lengyellaszlo@freemail.hu címen!

A bejegyzés trackback címe:

https://tulapruton.blog.hu/api/trackback/id/tr3312104181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ruba 2017.01.25. 20:09:48

Moldovában minden második templomot a "Szűzanya Elszenderedése" névre kereszteltek :)

tulapruton 2017.01.26. 17:50:39

@ruba: Csak hogy könnyebb dolga legyen a turistáknak :-)
süti beállítások módosítása