Ha valaki figyelmesen járja a moldáv folyók, patakok partját felfigyelhet a folyásra merőlegesen felállított, vesszőkből font eszközökre. Ez nem más, mint a cége, a rekesztéses halászat egyik formája.

Moldova már a kelet-európai száraz kontinentális klíma zónájában fekszik, így vizekben nem különösen gazdag. A tenger relatív közelsége ellenére a déli rész kimondottan száraz, az aszályok miatt ritkák az állandó vízfolyások. Az északi területeknek már jóval sűrűbb a vízhálózata. Az ország teljes területe a Fekete-tenger vízgyűjtőjéhez tartozik. Két nagy folyó vezeti le vizeit: nyugaton a Prut, keleten pedig a Dnyeszter. Gagauzia folyója, a Ialpug [ejtsd: Jalpug] a kettő vízgyűjtő között folyik és az Amazonas-Tocantins kettős torkolatához hasonló módon, persze sokkal szerényebb méretekben a Duna-deltánál éri el a tengert.

Mivel Moldovában alig van ipar, a vidék rendszerint mentes bármiféle ipari szennyeződéstől, a vizek általában tiszták. Ennek köszönhetően mind az álló- mind a folyóvizek gazdag halállománnyal rendelkeznek. Ezt a helyi lakosság igyekszik kihasználni, gyakori hobbi a horgászat, a Dnyeszter komolyabb halászatra is alkalmas, a kisebb folyók pedig a környező falvak friss hallal történő ellátásában töltenek be szerepet.

A festői Răut-kanyonban néhányszáz méterenként követik egymást a cégék

Nálunk még a XIX.-XX. századfordulón élt polihisztor, Herman Ottó írt A magyar halászat c. könyvében a rekesztéses halászatról. Azóta Magyarországról ez a módszer teljesen kiveszett – ahogy az egykor gazdag halállomány is. Moldovában ellenben még napjainkban is használják.

V alakú cége (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)

A cége nem más, mint a folyóba épített valamilyen akadály, amely a halak útját befolyásolja. Legtöbbször vesszőkből font kerítésszerű alkotmányokról van szó. Több fajtája van, sokszor V betű alakot formáz, a V szárai között esetnként egy varsát állítanak fel, így a rendszer „önműködővé” válik, a halásznak csak napjában egyszer kell a varsát leellenőriznie.

A moldovaihoz nagyon hasonló Ormánsági cége a XIX. századból (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)

A Moldovában látható cégék többsége ennél jóval egyszerűbb. Jobbára a folyásirányra merőlegesen építik, az egymás mellé levert karók közé sövénykerítést készítenek. A kerítésen középen van egy rés, ha a hal át akar jutni ezen a folyószakaszon, akkor itt tud csak keresztülúszni. Az átjáró mellett van egy, a halász számára kiképzett ülőhely, onnan nézi a halakat. A folyóba besüllyesztett merítőhálót akkor emeli ki, amikor látja, hogy a hal épp úszik át felette.

Cége Butuceni közelében

Ahogy 1887-ben Herman Ottó az ő sajátosan ízes nyelvén megfogalmazta: „Ez a czége a rekesztésnek oly módja, hogy a hal kénytelen az átjárást egy ponton megkisérteni; de épen ezen a ponton, az u. n. kapúban, van alkalmazva a zsákalakú háló, vagy a vesszőből kötött bocskorvarsa.” (Herman: A magyar halászat, II. fejezet, 83. oldal; a teljes könyv pdf formátumban letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtár adatbázisából, innen )

Herman Ottó sokat foglalkozott a halakkal, halászattal (kép forrása)

Sajnos működés közben még nem láttam ezt az eszközt, de szemmel láthatóan használják, mert többségük jól karban van tartva, sok új építésűre is ráakadhatunk egy-egy túra során. A zsákmány legtöbbször valamely környező város piacán kerül értékesítésre.

A Răut Trebujei közelében egy vad völgyben kanyarog. De az elsőre ember által járatlannak tűnő terület nem lakatlan: a halászok itt is felépítették a rekesztőkerítéseiket.

A moldáv konyha előszeretettel használja fel az édesvízi halakat. Legtöbbször rántva - természetesen kapros panírral, vagy valamilyen kapros szósszal, hiszen errefelé a fő fűszer a kapor - de sütni is lehet, sokféle leves alapanyagául is szolgál.

A hal olcsó és gyakori étel, a képen rántva látjuk egy gagauz ismerősömnél. A kör alakú tálalóasztalka már gagauz jellegzetesség, a teát pedig egész Kelet-Európában lekvárral isszák.