A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából néhány érdekességet gyűjtöttem össze, mi is maradt az egykori szovjet múltból a mai Moldovában. Mivel a blogom politikamentes, a dolog politikai részével nem foglalkozom, kizárólag néhány, az utazó számára ma is látható emléket gyűjtöttem össze.
Utazz velem Moldovába 2019-ben is!
Ha te is szeretnéd megnézni az atombunkert, a legszebb mozaikokat, netán kiváncsi vagy egy üzemlátogatásra egy igazi szocialista mintagazdaságban, akkor utazz velem Moldovába! Idén több moldáv és ukrán utat szervezek, lesz autós rally, és hagyományos buszos körút is. Részletek itt. Addig is érdeklődni lehet a lengyellaszlo@freemail.hu e-mail címen.
November 7-i felvonulás. A rendszerváltás előtt a székesegyház koncertteremként szolgált, a harangtornyot is lebontották.
A Dnyeszter és a Prut folyók közti terület 1944. augusztus 29-ére teljes egészében a Vörös Hadsereg ellenőrzése alá kerül. Ekkortól számíthatjuk tehát Moldova történetének szovjet korszakát. Az első években itt-ott fegyveres ellenállás is fellángolt, így hamarosan időszerűvé vált az "osztályidegen-népellenség" számára kialakított munkatáborok létrehozása. Bár klasszikus, szibériai értelemeben vett gulág-táborok nem voltak a Moldáv ASzSzK területén, azért a politikai elítélteknek itt sem volt könnyű.
A raboknak sokszor szinte megközelíthetetlen helyeken kellett dolgozniuk
Moldova felszínének nagy részét könnyen megmunkálható, harmadidőszaki kőzetek alkotják, mely kiváló építészeti alapanyag. Ennek kitermelésére számos kőbányát hoztak létre, ahol rabokat dolgoztattak. Idővel a bányák egyre terebélyesedtek, olykor kilométernél hosszabb föld alatti járatokat képezve. Főképp az '50-es években volt ez gyakori, Sztálin halála után egyre többet bezártak, vagy a továbbiakban fizetett munkásokat alkalmaztak.
A bányák többsége belül szűk, alacsony
Kisebbeket szerte az országban találunk, de a két legnagyobb Cricován és Mileşti Miciben működött, a főváros közelében. Mindkét település környéke már a középkortól jelentős bortermelő vidék volt, így a '60-as, '70-es évek fordulóján az addigra 100 km feletti hosszú, felhagyott kőfejtőben pincészetet nyitottak. Az egész évben egyenletes, 12-14°C-os, 98% páratartalmú klíma tökéletes a borászathoz, a szinte áttekinthetetlen föld alatti labirintusok Moldova legfontosabb, külföldiek által is gyakran látogatott nevezetességei. A cricovai borászatott ebben a cikkemben mutattam be.
A cricovai pincékben ma már elektromos kisbusz szállítja a turistákat (forrás: cricova.md)
De lássuk, mi is épült abból a rengeteg kőből, amit ezeken a helyeken kitermeltek! Moldova-szerte számos, terméskőből emelt sztálinbarokk, szocreál középületet láthatunk. Természetesen a fővárosban találjuk a kor legimpozánsabb alkotásait, ezeket egyszer már bemutattam: Szovjet Kisinyov. A kitermelt miocén mészkőből épültek az '50-es évek kisinyovi középületei, a szebb, időjárásnak ellenállóbb kőzetekből épületburkolatokat készítettek, ilyenekből rengeteget láthatunk szerte a városban. Most csak arra hívnám fel a figyelmet, ha ezek előtt elsétál valaki, akkor egy pillanatra álljon meg, és gondoljon azokra a tízezrekre, akik a köveket fejtették.
Természetesen a díszítés sem hiányozhat: az egész Szovjetunió területén népszerűek voltak a mozaikok (készül egy moldáv mozaikokat bemutató cikk is), buszmegállótól a pártszékházig bárhol találkozhatunk velük. Ezek részben szabványosak, részben helyi jellegzetességeket dolgoznak fel, így Moldovában gyakori a szőlő-motívum, vagy a szüretelőket ábrázoló alkotások.
Hînceşti - szüretelők az egykori tanácsháza mozaikján
Természetesen nem csak kőbányák voltak a Szovjetunió minden területén de katonai objektumok is. Itt, a nyugati végeken, a sokszor külön utas ceausescu-i Románia tőszomszédságában a katonaság mindig nagy erőkkel volt jelen. A nyugati területek egyik legjelentősebb irányítóközpontját Észak-Moldovában, Bălţi közelében találjuk. Az egymás mellett épített több, hatalmas, föld alá nyúló henger belsejében kialakított bunkerrendszerből a DNy-i irányú hadműveleteket tudták volna ellenőrizni. Az atombiztos objektum a külvilágtól teljesen független, autonóm módban is sokáig képes lett volna üzemelni. Az áramellátást aggregátorok biztosították, hónapokra elegendő ivóvíz és élelmiszer tartalékokat halmoztak fel, föld alatti kórház is rendelkezésre állt. A birodalom széthullásával az "atombunker" (a helyiek csak így hívják) funkcióját vesztette, az eltelt évtizedekben állaga leromlott, ma már magányosan áll egy erdő mélyén, melyet csak elkötelezett kalandturisták látogatnak.
Több emelet mélységbe nyúlnak le a bunker szintjei (fotó: Locals.md)
Az egykori katonai parancsnokság belülről (fotó: Locals.md)
Mivel a szovjet ideológia az ateizmuson nyugodott, a vallások finoman szólva is negatív megítélés alá estek. Szerte az országban számos templom, mecset, zsinagóga, az ázsiai részeken buddhista szentély esett ennek áldozatul; ezek a templomrombolások Moldovát is érintették. Sokszor értékes művészettörténeti alkotásokat sem kíméltek. Számos esetben egyszerűen felrobbantották őket, máskor valami egyéb célra hasznosították.
Templomrobbantás egy moldáv faluban
Ez a kisinyovi templom jobban járt: planetáriummá alakították. A rendszerváltást követően az intézmény új épületbe költözött, a templom pedig visszakapta eredeti funkcióját.
Ha templomokra nem is, áramra mindenképp szükség volt a Szovjetunióban. Az erőltetett iparosítás egyik fő pillérét az erőművek építése jelentette. Mindenekelőtt a vízerőművek voltak közkedveltek a pártvezetés számára: azon kívül, hogy a szibériai óriásfolyamok "megzabolázása" a szovjet ember természet feletti győzelmét szimbolizálva hatalmas propagandaértékkel bírt, a kisebb folyók hajózhatóvá tétele is kiemelt szempont volt. Kapitalista módon gondolkodva pedig az egyik legolcsóbb áramot szolgáltatják: a hatalmas építkezésből adódó kezdeti magas költségek az olcsó üzemeltetés miatt hamar megtérülnek. Moldovában a Dnyeszter volt alkalmas az erőmű építésére: a Dubassari víztározó 50 MW-os erőműve nem nagy, de a folyó szabályozásában betöltött szerepe miatt jelentős.
Ha már erőmű... Kevesen tudják, de Európa legmagasabb kéménye Moldovában (egészen pontosan a szakadár Dnyeszter-menti régióban) található: magassága 335 m, pár méterrel több, mint a párizsi Eiffel-toronyé, 2530 MW beépített teljesítménye meghaladja a paksi atomerőmű 1900 MW értékét.
Igazi beach-hangulat a Kucsurgányi-limán partján, háttérben Európa legmagasabb gyárkéményeivel (forrás)
Lenin is megmondta: Elektromosság + szovjethatalom = kommunizmus
A szovjet irrealitások egyik csúcsteljesítménye a falusi trolibusz, történetét a ruba.blog oldalon olvashatjátok, itt legyen elég annyi, hogy a solonceni TSZ elnöke valamikor a '80-as években elhatározta, hogy a dolgozók trolibusszal járjanak munkába. A vonal hamarosan elkészült, így lett azóta is világrekorder a 3000 fős faluban közlekedő trolibusz.
A falusi trolibusz. (kép forrása)
Persze nem tűnt el minden nyomtalanul. Egy ici-pici azért megmaradt a Szovjetunióból, ha jelentősen megszelídülve is. Ki ne hallott volna már a Dnyeszter-menti Köztársaságról, erről a köznyelvben kommunista szakadár államként emlegetett képződményről. Bár ma már itt is az oligarchák utalják a politikát, de máig kitartanak a régi jelképek használata mellett. A szokások is a régiek: a határon egy taloncsikot kap a belépő, mely 8 óra itt tartózkodásra jogosít. Ennek betartását szigorúan ellenőrzik, percre pontosan. Aki hosszabban szeretne időzni, az idegenrendészeten kell hosszabbítani. Bár a külsőségek megmaradtak, ma már ez a szakadár régió is a kapitalizmus útját járja. Az itteni életet mutatom be részletesen ebben a cikkemben: A megvalósult szocializmus. Ennyi maradt a szovjet birodalomból.
Ha díszszemlével kezdtük, díszszemlével is fejezzük be! Felvonulók május 9-én a szakadárok fővárosában, Tiraszpolban (forrás: yandex)
Az archív képek Iurie Sveţ helytörténész gyűjteményéből származnak, Jura szíves hozzájárulásával az itteni publikáláshoz. Néhány képet a Túl a Pruton blog moldáv partnerétől, a Locals.md hírportáltól vettem át, a szerkesztők jóváhagyásával.
