Ez egy háromrészes észak-olaszországi útleírás befejező része. Az előző részek itt olvashatóak:

Velencei kirándulás I. rész (előkészületek)

Velencei kirándulás II. rész (Ljubljana - Portogruaro)

Másnap (12. nap) reggel immár egyedül folytattam az utamat. A következő hely, ahol zarándokszállásról tudtam alig 18 kilométer, így sietni egyáltalán nem kellett. Az út szokás szerint művelt földek közt vezetett, időnként 1-2 falut érintve, kora délután, tikkasztó melegben érkeztem Musile di Piave városkába. Itt is az egyházi iskolában szállásoltak el, ezúttal valami tetőtéri kis szobában.

Még egy kis falusi boltban is hatalmas a választék tésztákból

Mivel még bőven volt időm, a délután hátralévő részében átsétáltam a Piave folyó túlpartján lévő San Doná di Piave városba. A központ egy nagyobb tér köré kiépült pár hangulatos utca. Időközben a konzervek teljesen elfogytak a levespor is fogyogat, ezért nagybevásárlást tartottam. Egy boltban vettem gnocchit és paradicsomszószt, hogy valami olasz is legyen, az egész pár euró volt, ezt főztem meg este.

A magyar történelemből is ismert Piave folyó

Jól jött a kis pihenőnap, mert a következő táv Musile di Piavétől Mestréig több, mint 30 km. Ez alapban nem tűnik soknak, de így, hogy már egy jóideje minden nap gyalogolok, azért elég ijesztő, pedig már a hátizsák is könnyebb (fáradok, na…).

A nap folyamán nem történt semmi izgalmas, az út jobbára mocsarak, nádasok közt haladt, kezdek beérni a velencei lagúnák közé. A települések ritkábbak lettek, de a mocsaras nádas annál kiterjedtebb. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy napokat lehet gyalogolni a lakatlan sztyeppén, csak az eddigiekhez képest. Volt egy olyan szakasz, ahol 10 km-en keresztül nem volt lakott település – néhány majort leszámítva. Szerencsére a túraút a Marco Polo repülőteret elkerüli, de Mestre fele közeledve már az érkező repülők sokasága jelezte, hogy nagy turistaközpont következik. A gyalogúton ebből semmit nem lehetett észlelni, leszámítva a távolban az ötpercenként le vagy felszálló repülőket. Egészen az iparzóna kezdetéig megőrizte a táj a kedves, vidéki olasz jellegét.

Pihenő útközben

Ott aztán, mintha egy új ország következett volna, gyárak, üzemek, autópálya, iszonyatos forgalom… szerencsére nem kellett átmenni a teljes városon, a nyugati Favaro Veneto kertvárosban találtam egy panziót, aminek a kertjében lehet kempingezni. A nagyobb táv miatt eléggé fáradt voltam és sátorverés valamint vacsora után aludtam is.

A nádasoknak nagyon gazdag a madárvilága. Ez a szárcsa alig pár m-re fészkelt a gyalogúttól

Innen már alig pár kilométer Velence, de azt senkinek nem ajánlom. Hatalmas a forgalom, a hídra fel lehet menni gyalog (van bicikliút is), de a forgalom miatt semekkora élvezetet nem nyújt. Visszafele inkább átvonatoztam ezt a szakaszt. Egyszer érdekes volt a tapasztalat miatt, de ha legközelebb erre járok, vonattal fogom keresztülszelni. Talán a híd közepén érintett meg valami, a part is több kilométerre volt, a város is még több kilométer, itt-ott nád-szigetek, az autók, buszok, villamosok, vonatok pedig mintha a semmiből a semmibe rohannának. Nagyjából egy óráig tartott, amíg átértem és a velencei buszpályaudvaron keveredtem le a hídról. Hogy ne kelljen a csomagokat cipelnem, a vasútállomáson adtam le a nagy hátizsákot a csomagmegőrzőben, csak a picit vittem magammal a legszükségesebb holmikkal.

Kis pihenő a város szélén, a híd közelében. A 14. napon érkeztem meg ide.

Mivel Velencéről rengeteg minden olvasható, ezzel nem szeretném nyújtani ezt az amúgy is hosszú útleírást. A Föld egyik legfelkapottabb turista-célpontjáról lévén szó hihetetlen mennyiségű turista volt, a világ minden részéről.

Ezen a képen valószínűleg több turista van, mint Kisinyov teljes éves forgalma... :-)

Nagyjából a város is az ő kiszolgálásukra specializálódott, ahogy elnéztem, nem turizmusból élő velencei (tehát mondjuk halász vagy efféle), ma már nem nagyon akad. Ennek van egy olyan árnyoldala, hogy a város ma már inkább csak munkahely, mint élő település. Fénykorában 175 000 lakosa volt (sőt, a középkori virágkor idején elérte a kétszázezret is, de ez csak inkább becslés, mivel népszámlálások akkor még nem léteztek), mára ez 54 000 főre csökkent (forrás). Ez ott látszott igazán, hogy éjszaka, amit a Santa Lucia pályaudvaron terveztem átcsövezni a város teljesen kiürült. Nagyjából este tíz után már senki nem volt.

Viszont, mivel éjfélkor bezár a pályaudvar, miután felvettem a hátizsákomat a megőrzőből elmentem éjszakai sétára. Az utcák teljesen kihaltak voltak, különösen megfogott, hogy hajnalra a pára miatt a csatornákat ködszerű félhomály borította be. Aztán ez reggel hamar eloszlott. Végül csak pár órát szunyókáltam hajnalban a buszmegállóban.

Velencében utoljára 12 éve voltam, akkor még egyetemista stopposként. Alighanem a következő 12 évre ismét ki lett elégítve az ilyen frekventált turistaközpontok iránti igényem.

Azért én is elkészíttettem a "kötelező képet" (Rialto hídról a főutca, vagy fő-lagúna, vagy hogy kéne mondani...)

Délelőtt egy kicsit még sétáltam a városban (ritkán jutok el ide, az előző nap kevésnek bizonyult) és immár vonattal mentem vissza Porogruaroba. Ott még múltkor néztem ki egy kempinget, ami áprilisban már nyitva van. Mivel éjjel alig aludtam, sátorverés némi vacsora és egy aperol-spritz után szunya.

Veneto megye jellegzetes itala az aperol-spritz

A kempingekről annyit, hogy ha nem is minden, de nagyon sok (főleg kisebb) kemping már nyitva van április közepétől. Mivel előszezoni árakkal dolgoznak, lényegesen olcsóbb, mint később, olyan 9-10 euró körül volt a sátrohely + egy fő szállása. Az időjárás pedig, leszámítva azt a trieszti napot végig kellemes volt, ha valaki nem kimondottan tengerparti fürdést tervez, akkor a tavasz kimondottan alkalmas a városnézésekre. Azért érdemes megjegyezni, hogy volt, amikor adtak némi extra kedvezményt, amikor elmeséltem az utazásom történetét. Ez a kemping például biciklisbarát kemping volt (ami azt jelenti, hogy biciklistákra optimalizált szolgáltatásaik is voltak, műhely, stb.). Mivel pedig a kerékpárosok olcsóbban kaphattak helyet, végül engem is ebbe a kategóriába soroltak (mondjuk úgy, nem motorizált módon érkezők). Igazából lehet, hogy egyszer biciklivel is érdemes lenne kijönni ide, az egy picit gyorsabb de élményben hasonlót tud nyújtani. A kerékpárutak mindenütt kiválóak, most is sokszor bicikliutakon gyalogoltam.

Másnap (elindulástól számolva a 16. napon) későn keltem, és a múltkor átvonatozott szakasz (Portogruaro - Latisana) volt a cél. Ez is egy rövidebb, 17 km-es szakasz, jobbára szőlőültetvények között. Nagyon szép volt, ahogy a távolban lehetett látni az Olasz-Alpok hófödte csúcsait. Latisanában ugyanott aludtam, ahol az odafele vezető úton, az atya nagyon megörült, hogy sikeresen bejártam az utat. Ugyanúgy, az iskola kápolnájában kaptam szállást, ahol az odaúton is.

Következő nap ismét egy vonatos szakasz következett: ezúttal Cervignano del Friuliba utaztam, ahol elfele jövet csak keresztülgyalogoltam. A vonatokról annyit jó tudni, hogy Olaszországban előre kell megvásárolni a vonatjegyet, nem írnak rá dátumot, azt akármikor felhasználhatjuk (gondolom van azért neki egy "szavatosága"). A vonatra szállás előtt egy masinába be kell rakni jegyünket, ami lepecsételi, és ráírja az aktuális dátumot. Enélkül a pecsét nélkül a jegy érvénytelen. Az ilyen rövidebb vonatozások mindössze pár euróba kerülnek, a vonatok óránként járnak Trieszt és Velence között. 

Mivel múltkor nem került sor Aquileiára, mert siettem, hogy Andreáékkal tudjak találkozni most pótlom ezt a szakaszt. Cervignano egy kedves kisváros, az Ausa folyócska partján, mely keresztülszeli az óvárost. Innen jól kiépített, jelzett kerékpáros és gyalogos út visz Aquileiába.

Ez már nem nagy táv, 7 km a vasútállomástól. Szerencsére van itt is egy nyitva lévő kemping, egészen közel az ókori romokhoz. Mivel lassan lejár a rendelkezésre álló időm és az út végéhez közeledek, fáradok is, ezért hogy kipihenjem magam két napot maradtam az aquileiai kempingben.

Délután a székesegyházat és a környező romokat néztem meg. A város a késő római kor egyik legjelentősebb központja. Marcus Airelius császár idején élte fénykorát, ekkor százezernyi lakosával a birodalom egyik legnagyobb városa volt. A kereszténység elterjedésével is megőrzi vezető szerepét, először püspöki, majd patriarchai székhely, ahol több zsinatot tartottak. Az előző részben pár dolgot írtam már róla, a kereskedelemben betöltött szerepéről. Akit részletesebben érdekel a Mindenüttjóóó blogban olvashat történelméről. A Nyugat-Római Birodalom bukásával sorsa megpecsétlődött, elnéptelenedett. Viszont a rommező hatalmas területen szóródik szét, templomok, paloták, középületek maradványai emlékeztetnek az egykori nagyságra.

Másnap (indulástól számítva a 18. nap) elsétáltam Gradoba. Nagyjából 10 km-re található Aquileiától, először szántó és szőlőültetvényel között halad az út, majd egy több km hosszú töltés vezet át a Gradoi-lagúnán. Maga a város Aquileiával egyidős, annak volt a kikötője. Később a lakosság jelentős része ide, a jobban védhető lagúnák közé települt át, akárcsak Velence esetében.

Grado óvárosa a hasonló a többi olasz kisvároshoz, kis sikátorok, középkori templomokkal. Nyaranta híres fürdőélet van itt, ebből áprilisban még nem nagyon éreztem semmit, de a tengerparti sétány szépen ki van építve. A déli órákat itt töltöttem el, majd estefelé mentem vissza a kempingbe, amikor már nem volt olyan meleg.

A Basilica di Santa Eufemia Grado legszebb temploma

Az utolsó olasz napon kora reggel visszasétáltam Cervignanoba, majd Triesztig vonatoztam. Így tehát a teljes távot sikerült begyalogolni, leszámítva a Trieszt-Monfalcone szakaszt, de arrafelé amúgy is jártam már korábban. Triesztben immár sütött a nap, de nem álltam meg, mert estére volt egy telekocsis fuvarom Ljubljanába. Egy általam eddig még nem bejárt útvonalon, Muggia után nem a parton, hanem kisebb dombokokon átkapaszkodva értem Koperbe (a verőfényes napsütésben a Koper előtti Škocjanski lagúna melletti gyaloglás eléggé kellemetlen volt, bármiféle árnyék nélkül). Rövid nézelődésre futotta csak időmből, majd este 7-kor telekocsival utaztam Ljubljanába. Itt egy éjszaka alvás majd másnap 9-kor, vonattal jöttem vissza Magyarországra.

Összesen 20 napig tartott az út, mintegy 300 km volt a gyalogosan megtett táv, persze ez csak egy hozzávetőleges érték, a városokban megtett távokat nem igazán lehetne kiszámolni. Viszont megtetszett ez a fajta országjárás, mert sok olyan helyre lehet eljutni, ahova más módon (tömegközlekedéssel) nehézkesen, az autónál pedig lényegesen hangulatosabb (igaz lényegesen lassabb) és teljesen más jellegű dolgokat lehet meglátni, észrevenni, mint autóban utazva. Szóval alighanem nem ez volt az utolsó ilyen jellegű utam, talán jövő tavasszal más szakaszokkal folytatom. Olaszország erre kimondottan ideális: már egészen kora tavasztól jó idő van, nem nagyon lehet csalódni egy városban sem, tehát nyugodtan lehet gyalogolni, mert nincs olyan hely, ami "érdektelen" és jobb átugrani. A helyiek is egészen másképp viszonyulnak az utazóhoz, ha nem a szokásos tömegturistát látják bennem. Rengeteg kis apró élmény ért, most ezekről nem írtam, mert sosem lenne vége ennek az útibeszámolónak, de az alapvető jószándékot és segítőkészséget azért megtapasztaltam.

VÉGE

-------------------------------------------------------------------------------

Technikai közlemény:

a) Mivel látom a statisztikában, hogy a blog követői közt van két Olaszországban élő is (Lecce, Padova), ha olvasnák ezt a bejegyzést, írjanak már rám kapcsolatfelvétel miatt. Tavasszal tervezném a folytatást, talán Velencétől Firenzéig (vagy amekkora távra időm lesz), és jó lenne minél több arrafelé élővel felvenni a kapcsolatot.

b) Ha valaki kedvet kapott volna egy kis sétáláshoz, akkor jövő tavasszal lehetne valami hasonlót szervezni. Mivel a kempingekben a sátorhelyet csak egyszer kell kifizetni, ha ketten mennénk, nem lenne dupla akkora a költség sem. Nagyjából ez az a vidék, ami még kényelmesen bejárható Magyarországról (de nyitott vagyok más helyekre is), lehet akár folytatni az utat Firenze felé, akár Friuli és Veneto megyék távolabbi részeit bejárni. A már linkelt Romea Strata oldalon sokféle alternatív útvonalat bemutatnak. Az ezen az oladalon lévő térkép szerintem bármely útvonalát be lehetne járni, nem okozna csalódást.