Az előző részt lásd itt: készülődés
A következő rész pedig itt következik: Portogruaro - Velence
Regel 8:30-kor indult a ljubljanai vonat, kis késéssel 17 órakor értünk a szlovén fővárosba. Mivel a fogadóm, akinél lakok csak este 8-kor ér haza, addig a városban sétálgattam. A Beblerjev trg-en laktam, korábban már voltam erre, csak akkor egy másik vendéglátónál. Másnap Ljubljanában maradtam, különösebb célom nem volt, szeretem a várost. 5 éve jártam itt utoljára, most inkább csak bolyongtam az utcákon, a várhoz kapaszkodtam fel és hasonlók.
A következő (harmadik) napon hétvége volt, a szállásadóim valami telekre mentek ki, egy bizonyos Vrhnika városkáig elfuvaroztak autóval, ami nekem is útba esett. Így aztán a konkrét túra harmadik nap dél körül indult csak, nem túl jó időben. Nevéhez méltóan Vrhnikánál kezdődnek a nagyobb hegyek, idáig tart a Ljubljanai medence (Ljubljanska kotlina). Úgy döntöttem, nem követem a kijelölt útvonalat, ami kanyarog, hanem, hogy minél előbb leérjek a tengerpartra, ahol már jobb időre számítottam, „toronyiránt” megindultam Postojna felé. Nem sokkal Logatec után már erdő következett. A kis forgalmú út az autópályával nagyjából párhuzamosan halad. Nem akartam túl magasan éjszakázni, ezért Planina falu határában, az erdő és a mező találkozásánál kerestem egy alkalmas helyet a sátrazásra, és ott vadkempingeztem. Még voltak otthonról hozott élelmek, azokat ettem vacsorára és persze a teafőzés sem maradt el. Este iszonyatosan hangosan "kuvikkoltak" a baglyok, alig bírtam elaludni. Reggel pedig őzek egészen közeli ugatására ébredtem, úgyhogy az élővilág elég gazdagnak tűnik.
Itt-ott már virágzott a szellőrózsa
Éjjel rettenetesen hideg volt, nem tudom, a baglyok, őzek, vagy a hideg miatt, de alig bírtam valamennyit aludni. Reggel semmi kedvem nem volt a csurom vizes sátrat tekergeti. Egy komolyabb emelkedő után 7 km táv volt Postojna. A település cseppkőbarlangjáról híres, de ott még szülőkkel jártam gyerekkoromban, ezúttal csak egy rövid pihenőre álltam meg. Mivel nem akartam nagyon magasan éjszakázni, Divača környékén terveztem aludni, ami viszonylag alacsonyabban fekszik. Az viszont még 25 km Postojnától, tehát bele kellett húzni, ha sötétedés előtt oda akartam érni. Az eső továbbra is néha esett, néha elállt, az út pedig jobbára erdőkön haladt keresztül, néhány kis falut érintve. Végül a tervek szerint elértem Divačát, nem sokkal a város után lesátraztam.
Ezúttal nem voltak sem őzek, sem baglyok, az eső sem esett, viszont ismét nagyon hideg éjszakám volt. Reggel egy picit kisütött a nap, úgyhogy már vidáman folytattam az utat. Črni Kal felett emelkedik egy vár, ahova felkapaszkodtam. Nagyon szép a kilátás, innen már Trieszt és Koper is látszik. Mivel "látótávolságon" belül vagyok (ez pszichikailag azért elég sokat dobott a hangulatomon), és még csak dél körül volt, úgy döntöttem, hogy elmegyek egy gyerekkori álmomat megnézni: a hrastovljei templomot. Mindössze 6 km-es kitérő, az eső sem esett épp, ki tudja mikor járok erre legközelebb. A templomról azt kell tudni, hogy a XIII. században épült, de nem ez, ami felcsigázta a képzeletemet. Két nevezetessége van: az egyik, hogy glagolita feliratok találhatók rajt. Ez a betűtípus az Isztrián terjedt el, állítólag maga Cirill érsek dolgozta ki, majd később, Metóddal együtt ebből alakították ki a ma használt cirill-írást. Nagyon kevés glagolita írásemlék maradt fenn napjainkig, emiatt is különleges a templom. A másik, talán a legfőbb nevezetessége, hogy a freskói táncoló-vigyorgó csontvázakat ábrázolnak. Mindegyik csontváz egy-egy élővel táncol. Ezt már gyerekként érdekelt, így muszáj volt ezt a kitérőt megtennem. Sajnos bent nem lehetett fényképezni, de legalább saját szememmel láthattam a nevezetes képeket :-)
A hrastovljei Szentháromság templom és a táncoló csontvázak (kép forrása)
Közben az idő elég jól elszaladt, mivel nem akartam még egy éjszakát vadkempingezni (mondjuk itt már nem volt olyan nagyon hideg, mint a hegyekben) stoppal mentem be Koperig, a változatásság kedvéért csepergő esőben. Ennek a napnak olyan 25 km volt a gyalogosan megtett szakasza. Egy ismerősnél laktam egy kertvárosi részen, az Izola felé tartó úttól nem messze. Az illető pár éve volt nálam vendégségben a couchsurfingen keresztül, most viszonozhatta a budapesti napokat. Nemrég építettek Koper és Izola közt egy gyalogutat, de nem volt már kedvem sétálgatni, inkább punnyadtam meg végre több nap vacogás után a forróvizes zuhanyt élveztem.
A háromnapos didergéstől eléggé elnyúzott állapotban érkeztem meg Koperbe...
A következő (6. nap) délután Olaszország felé vettem az irányt. Azért a kései indulás, mert az éjszakát egy kis, alig pár kilométerre lévő félszigeten terveztem tölteni, ahol már korábban többször vadkempingeztem (Szlovénia ebből a szempontból baráti hely). Egy jó órával sötétedés előtt érkeztem meg, közvetlenül az olasz határ előtt. Sajnos a dolgok változtak az elmúlt öt évben: sátrazni tilos tábla fogadott, meg valami biztonsági őr is volt ott, úgyhogy egy közeli szőlősben kerestem alkalmas helyet. Vacsora után hamar elaludtam, viszont éjjel arra ébredtem, hogy kopog az eső a sátramon. Ez kitartott reggelig, így csak kis késéssel indultam. Pár perc alatt átértem Olaszországba.
Innen nem messze, egy hasonló szőlősben vadkempingeztem. A szemközti parton lévő település Koper kertvárosa.
Közvetlenül a határnál kezdődik az egész Olaszországot behálózó gyalogút első, mugga-i szakasza, innentől már ezt követtem.
Az olasz-szlovén határ a kiindulópontja a Via Flaviának
Trieszt környékén sokat kirándulgattam már, több év után jó volt ismét visszajönni. Az út felvezetett Muggia Vecchia, azaz Ó-Muggia városrészbe. A túraút első állomása az itt emelkedő középkori templom, alig párszáz méterre a határtól.
Az útvonal első pecsételő állomása a freskóiról híres XIII. századi bazilika
Ezúttal nem mentem le a tengerpartra, Muggia belvárosába, hanem a hegytetőn maradva, a túraútvonalat követve sétáltam Triesztig, ahol egy régi szállásadómnál laktam. Még otthon felvettem a kapcsolatot több olasz túrázós csoporttal. A partvidék ezen részén haladt keresztül az ókori Via Flavia kereskedelmi út. Ha jó idő lenne (ami nincs, mert Triesztben ismét esett), számos szép kirándulási lehetőség volna, az egykori kereskedőút ma természetjáró útvonallá alakult. A térséget járók a facebookon is fent vannak egy csoporttal, Via Flavia un Cammino da fare, a délutánt velük töltöttem egy kis beszélgetéssel, az óvárosban beültünk kávézni.
Trieszt főtere szakadó esőben
Másnap még szintén esett, de hogy haladjak, azt találtam ki, hogy egy picit csalok és vonattal mentem Monfalconéba. Sajnos Olaszországban nagyon rossz a couchsurfing, egyedül itt (+ régi trieszti szállásadómnál) kaptam helyet. Itt is egy itt élő ukrán lánynál. Csodálkozott az egész utazásomon, átbeszélgettük a délutánt, a folyamatosan ömlő eső miatt a városban úgysem lehetett semmit sem csinálni. Nála olvastam ki életem első (mindössze pár oldalas) olasz nyelvű könyvét, egy oposszumcsalád életéről, nagyon aranyosak voltak :-)
Mese az oposszumcsalád hétköznapjairól. Az oposszumgyerekeknek még úgy ahogy meneget: a nappalt átalusszák, de cserében egész éjszaka játszadoznak.
Következő nap reggel már végre sütött a nap. A Via Flavia Monfalconéból Aquileiába megy, majd onnan indul a Rómáig tartó Romea Strata. Viszont számolgattam a napokat és holnaputánra van egy találkozóm Portogruaroban. Egy társaság akkor lesz azon a részen és már otthonról terveztünk egy nap közös sétát, emiatt. sietnem kellett, nem mentem be Aquileiába, ezt majd a visszaúton pótlom.
Régi zsilip útközben
Itt értek véget az északról érkező utak, így a már említett, Dalmáciából jövő Via Flavia mellett a Borostyánkő út is. A hírvivők itt tarthattak egy hosszabb pihenőt, innentől már a rendszeresen közlekedő császári futárszolgálat vitte az üzeneteket Rómába. Ebből, a Rómába tartó ókori útból alakították ki a Romea Strata túraútvonalat, részletes honlapjuk is van, mely bemutatja az Olaszországot behálózó zarándokútvonalakat. Leginkább talán a magyar kéktúrához tudnám hasonlítani, észak-déli irányban átszeli az ország jelentős részét (Róma után folytatódik egészen Szicíliáig). Bár nem a határtól indul, hiszen a fenti, történelmi okok miatt névleges kiinduló pontja Aquileia. Szintén itt kezdődik a Via Postumia (honlap), mely Velence után ágazik ki nyugat felé, és tart Franciaország – az egykori Gallia provincia irányába. Ennek az egész útvonalrendszernek van egy un. útlevele is, melyet az olasz túratársak pdf-ben átküldtek és még Budapesten kinyomtattam. Teljesen hasonlóan működik a kéktúrás pecsételő füzetecskéhez, annyi, hogy mivel én nyomtattam ki (nem tudtuk előre, tudunk-e személyesen találkozni) annál némileg silányabb, A4-es nyomtatópapíron van. A főbb megállóhelyeken, szállásokon lehet pecsételni. Mivel az útvonal egyúttal zarándokútnak is számít, hellyel-közzel rendelkezésre állnak egyházi szállások. Ezek általában mindenféle felszereltség nélküli helyek, jobbára egyházi iskolák használaton kívüli termeiben szállásolják el az érkezőt, ezek listáját is átküldték.
Szóval egyelőre Aquileiát kihagytam és rögtön mentem San Giorgio di Nogaroba, ahol a listán feltüntetett első egyházi szállás van. Így összesen 28 km lett a napi táv. Picit keveregtem, amire meglett, de végül összejött. Itt is voltak kisebb kommunikációs zavarok, az atya az olaszon kívül csak latinul tudott (egyik sem erősségem), de végül valami latinnal kevert spanyolt felturbózva az elmúlt napokban már megszokott olaszos kiejtéssel elég jól elvoltunk. Az a tapasztalatom, hogy Olaszországban általában el lehet lenni a spanyollal, majdnem mindenki megérti. Mondtam, hogy csak szállás kell, de adtak vacsorára konzerveket is. A gondnok próbált meleg vizet készíteni, de az nem jött össze, megnyugtattam, hogy van gázfőzőm, nem maradok meleg víz nélkül.
A korábbi napokban szétázott holmijaimat szárítgatom a zarándokszálláson
Másnap (Budapesttől számítva a 10. nap) korán reggel akartam indulni, végre teljesen elmúlt a rossz idő, felhőtlen, verőfényes napsütésre ébredtem. Becsöngettem a parókiára elbúcsúzni, de a gondnok mondta, hogy il padre még alszik, majd tízkor fog kávézni, akkor jöjjek vissza. Addig a városban lófráltam, különösebben nem érdekes, átlagos olasz kisváros. Végül a padréval kávéztunk, felhívta a következő szálláson lévő kollégáját, aki így estére már várta az érkezésemet. A gondnok hozott még konzerveket az útra és indultam tovább.
Az útvonal tökéletesen követhetően ki van táblázva, a térképet nem nagyon kellett használni. Az egyes napok hosszas leírásával nem akarok itt senkit sem untatni, a képek magukért beszélnek: pár kisváros, falvak, mezőgazdasági területek. Ez a vidék az olasz szőlőtermelés egyik fontos központja.
Késő délután értem Latisanába, ahol szintén volt egyházi szállás, ezúttal az iskola kápolnájában kaptam helyet. Kellett még wifit is keresni, mert elvileg holnapra volt egy közös kirándulásunk olasz túrázókkal, akikkel még otthon vettem fel a kapcsolatot. Emiatt beültem egy kávézóba, kiderült minden jól lett szervezve, holnap a szomszéd városkában lesznek ismerőseim és egy rövidebb szakaszt közösen tudunk legyalogolni. Ezután még egy kicsit sétálgattam a Tagliamento folyó partján és mentem vissza az iskola kápolnájába aludni.
Vidéki ház Latisana közelében
Szerencsére a kávézóban nem kapcsolták ki éjszakára a wifit, így reggel még nyitás előtt, az utcáról rá tudtam nézni a leveleimre és egyeztettük a helyet, időpontot. Hogy pontosan odaérjek (kb. 15 km) kicsit ismét csaltam és vonattal mentem. Andreáék már vártak rám a vasútállomáson. Összesen hatan voltunk: Andrea és a barátnője (Andrea az olaszban férfinév, vele leveleztem), egy ismerősük és két spanyol lány, akik Olaszországban tanulnak. Közösen jártuk be Portogruaro és Concordia Sagittaria városait. Mindkettő szép, történelmi város, már Veneto megyében található, sétaút köti őket össze. Errefelé már sokszor több a víz, mint a szárazföld, ezeket a városkákat is csatornák szelik keresztül. Concordia ősibb (római kori) múltra tekint vissza de Portogruaronak egységesebb az óvárosa. Itt már kimondottan melegem volt, a hőmérséklet délutánra elérte a 30 fokot.
Portogruaro képét a víz határozza meg
Olaszországban nagyon sok a kút, ami enyhülést ad a tikkasztó melegben. Ez itt Portogruaro főterén áll.
Közös túra az olaszokkal-spanyolokkal
Concordia Sagittaria
Kávézás Concordiában
Délután hívtak, hogy maradjak velük, egy közeli kisvárosban fognak éjszakázni, van szabad hely, a szállást már kifizették úgyhogy nem kerül nekem semmibe. Így is lett, Santo Stino di Livenzában töltöttük az estét, közös főzéssel, beszélgetéssel, borozgatással. Andreáék fő célkitűzése, hogy az ókorban még jelentős, mára azonban elfeledett Via Postumiát ismét bevigyék a köztudatba. Szakaszról szakaszra járják be a teljes távot (az útvonal kelet-nyugati irányban szeli át Észak-Olaszországot), szállás- és étkezési lehetőségeket derítenek fel, készítik az útvonalat mutató jeleket.
Az útleírás itt folytatódik: Velencei kirándulás III. rész (Portogruaro - Velence)
