A megvalósult szocializmus
2017. július 09. írta: tulapruton

A megvalósult szocializmus

FIGYELEM! 

A cikkben több vöröscsillag és sarló-kalapács szerepel, akit ez sért, az ugorja át ezt a posztot!

A Btk. 2012. C. törvény 335.§  b, c bekezdése (Tiltott önkényuralmi jelkép használata) alapján ezeket az önkényuralmi jelképeket ismeretterjesztési céllal használom:
"(2) Nem büntethető önkényuralmi jelkép használata miatt, aki azt ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el."

 

Írásaimban többször emlegettem a Dnyeszter-menti Köztársaságot. Aki járt már Moldovában, tudja miről van szó, ezúttal egy kis összefoglaló következik azoknak, akik esetleg még nem hallottak erről az országképződményről. A területet sokan sokféleképp nevezik, én a Dnyeszter-menti Köztársaságot szoktam javasolni, akinek ez hosszú, mondhatja Dnyesztermelléknek, vagy a helyiek által használt PMR-nek (a Приднестровская Молдавская Республика rövidítéséből). Az elnevezésekről részletesen a Moldávia (mint etno-kulturális régió) részei cikkemben írtam.

Ha érdekel a poszt-szovjet régió, csatlakozz facebook csoportunkhoz! Itt felteheted a kérdéseidet a térséget jól ismerőkhöz, megoszthatod képeidet, élményeidet is! Katt ide: Poszt-szovjet utazás.

298.jpg

Mint minden jobb államalakulat, a PMR történészei is az ókorból indítanak. Éltek itt géták, trákok, szkíták, még az idősebb Plinius is említi a Naturalis Historiában az akkoriban Tyras néven ismert Dnyesztert. Így aztán Alexandria, Athén, Róma, Perszepolisz után Tiraszpol is büszkén áll a sorban: ha más nem is, legalább a neve ókori eredetű. Majd újabb és újabb csoportok érkeztek a népvándorlások futószalagján, hunok, magyarok (ennek van némi nyoma, de Csöbörcsökről majd legközelebb…), kunok, besenyők, tatárok. Ez utóbbiak kis török segédlettel maradtak is egy darabig. Végül egy rövid lengyel-litván közjátékot követően 1792-ben megérkezett Szuvorov tábornok.

dsc02454.JPG

A Jászvásári béke értelmében a szultán nemcsak a Krímet vesztette el, de lemondott a Dnyeszter és a Bug folyók között elterülő Transznyisztriáról, mely az akkoriban megszervezett Jekatyerinoszlávi (ma Dnyepropetrovszk, még újjabban „Dnyipro”) főkormányzóságba lett besorolva. Szuvorov még ugyanebben az évben megalapította Tiraszpol városát, később rendbeszedte az eléggé elhanyagolt dnyesztermenti erődsort (közülük Dnyeszterfehérvárt itt mutattam be korábban). Ezt követően nagyon érdekes dolog nem történt 1924-ig, amikor Besszarábia román bekebelezésére válaszul megszervezték a területen a Moldáv Autonóm Szocialista Köztársaságot, a későbbi Moldáv SzSzR jogelődjét. Ez 1941-ig állt fenn, amikor Antonescu miniszterelnöksége alatt a románok bevonultak a térségbe. A román rémuralomnak egyedül Transznyisztriában mintegy 80 000 áldozata volt (többségükben zsidók, de szép számmal akadtak mások is). A II. Világháborút követően alakították ki a mai moldáv-ukrán határt, akkor még tagköztársasági szinten.

39.jpg

A Jekatyerinoszlávi főkormányzóság 1792-ben / El gobernio general de Yekaterinoslav, en el año 1792 (forrás

Amikor 1990-ben a Szovjetunió a végnapjait élte, az esetleges széthullást követő román egyesüléstől félő orosz többségű terület szeptember 2-án Tiraszpolban kikiáltotta a függetlenségét, egyelőre a Szovjetunión belül, mint 16. köztársaság. Ezt Gorbacsov december 22-én semmisnek nyilvánította, mire 1991. augusztus 25-én (egy nappal Ukrajna függetlenségének kikiáltását követően) függetlennek nyilvánították magukat. Augusztus 27-én Moldova is kikiáltotta függetlenségét (tehát a PMR korábban lett független, mint Moldova, ez a saját szempontjukból lényeges, hiszen ezáltal ők közvetlenül a Szovjetunióból szakadtak ki, amikor Moldova kikiáltotta függetlenségét, nekik már  – papíron legalábbis – semmi közük nem volt hozzá), egyúttal Kisinyov nem ismerte el a Dnyesztermellék két nappal korábbi függetlenedését. Ezekben a napokban Moszkvában javában zajlott a Gorbacsov elleni jelcini puccs, így az akkor már inkább csak papíron létező szovjet vezetés sem avatkozott be a történetbe. Végül 1991 novmber 5-én vette fel a ma is használatos Dnyesztermenti Moldáv Köztársság nevet.

Persze Moldova nem hagyta annyiban a dolgot, még ebben az évben megpróbálta katonai úton visszaszerezni függetlenedő területeit. Az 1991-92-ben zajló fegyveres konfliktusról, a Dubosszári és Benderi csatákról itt nem szeretnék írni, mert túl hosszúra nyúlna írásom. Amit ki kell emelni, hogy az itt állomásozó 14. szovjet hadsereg megakadályozta a moldáv törekvéseket, a konfliktus immár 25 éve van befagyva az akkori állapotok szerint.

301.JPG

A vasútállomáson megált az idő, itt még Szovjetunió van / En la estación de ferrocarril el tiempo se para: en la mapa todavía podemos ver la Unión Soviética

Bár sokan valamiféle kommunista képződménynek tekintik (néha, inkább viccesen, mint komolyan én is szoktam így hivatkozni rá), azért a klasszikus marxista-leninista állameszménytől picit messze esik. Annál közelebb az oligarchák világához. A szakadár állam első elnöke, Igor Szmirnov a tulajdonosa a mindent behálózó Sheriff holdingnak. A Sheriff elsősorban mint szupermarket-lánc lehet ismerős, aki megfordult már itt, nagy valószínűséggel vásárolt valamelyik üzletükben. Bizonyára sokan megcsodálták a Tiraszpol-Bender közötti sportkomplexumot, ami még nyugati mércével mérve is modern. De tartozik a Sheriff hálózathoz autószalon, vodkagyár, TV adó, bank, ingatlanfejlesztő iroda, kenyérgyár és még ki tudja mi minden. Aki szeret az efféle közgazdasági dolgokban elmélyedni (bevallom, nekem nem erősségem), a honlapjukon nyugodtan elbogarászhat vele: http://sheriff.md .

moldova-2006_229.jpg

Szovjet típusú italautomata. A házfalon látható felirat (virágozzál szeretett városunk) enyhe ellentétben áll a meglehetősen lehangoló utcaképpel. / Un expendedor automático antiguo. La inscripción en la pared: "Florece nuestra ciudad querida!" es en contrario con la calle empeorada.

Természetesen nem ez az egyetlen, de mindenképp a legnagyobb hálózat. Hatalmas bóni még a hadiipar (fegyver és lőszerexport), energetikai szektor (nemcsak a közismert duboszári vízierőmű, de itt találjuk Európa legnagyobb hőerőművét is), nehézipar (kohászati üzemek, nehézgépgyártás), vegyipar. Mindehhez saját pénzük van, amiről itt írtam.

moldova-2006_253.jpg

Sarló-kalapács és pillangó: a Dnyeszter árvízvédelmi töltése is értékes propagandafelület / Mariposa y hoz y el martillo en la orilla del río Dñestr.

A megtévesztő egy kívülállónak a régi jelképek használata lehet, bár ennek önmagában nem sok köze van a társadalmi berendezkedéshez. Lenin szobrokat pl. egészen a legutóbbi időkig szépszámmal láthattunk Ukrajnában is. Ez egyfajta nosztalgia, a „régen minden jobb volt” típusú vágyakozás az elmúlt aranykorba. Legalábbis a helyi kisembernek, mert az oligarchák éppen most élik saját aranykorukat. Az sem jelent semmit, hogy a parlamentet mai napig Államtanácsnak hívják, vagy a polgármesteri hivatal helyett a Városi Tanács van kiírva a helyi önkormányzatokra. A bent lévők pontosan ugyanúgy járnak el, mint a világ bármely más részének kapitalista politikusai.

moldova-2006_250.jpg

Szárnyas (mások szerint köpönyegét forgató) Lenin a Legfelsőbb Tanács előtt / Estatua de Lenin con "alas" está delante del edificio del Consejo Supremo

A vallást sem üldözik már, a putyinista mintát követő vezetés, ha nem is vallásos, de a vallás társadalomszervező, szociális szerepét mindenképp elismeri. Mint mindenütt a volt Szovjetunióban országszerte épülnek az új templomok, vagy a régieket újítják fel. Természetesen az egyház követi a politikai megosztottságot: a PMR nem tartozik a Vlagyimir metropolita vezette Moldáv Érsekséghez, helyette létrehoztak egy külön Tiraszpol-Duboszári püspökséget, közvetlenül a moszkvai patriarchának alárendelve (kis érdekesség, hogy a kickányi kolostor viszont nem ehhez, hanem a kisinyovi érsekséghez tartozik).

Ettől függetlenül élvezetes lehet egy séta Tiraszpolban, véleményem szerint, ha nem esik szét, akkor valami ilyesmivé fejlődhetett volna az egykori Szovjetunió. Így aztán, hogy a címmel kapcsolatban is írjak valamit: ha meg nem is valósult az ideológiai értelemben vett szocializmus, főleg nem kommunizmus (mindenki szükségletei és igényei szerint részesül a megtermelt javakból), a díszletek maradtak. Egy furcsa, időutazással kevert szociál-kapitalista vízióba csöppen az idelátogató, ahol vöröscsillagok és aranykupolák néznek egymással farkasszemet, modern nyugati mintájú gyorsétteremben ehetjük a moldáv zamát Lenin képek társaságában. Az egyszerű ember pedig – mint mindenütt Kelet-Európában, nehezen megkeresett vagyonkájából próbál valahogy túlélni.

dsc02460.JPG

Étterem Tiraszpolban / Mi restaurante favorito en Tiraspol

Bejutás: Az utazást nem kell túlmisztifikálni, bár sokszor ezt teszik. A kisinyovi központi buszpályaudvarról átlag félóránként indul járat Tiraszpolba, a menetidő nagyjából egy óra. A demarkációs vonalnál moldáv rendőri poszt található, de ők nem végeznek útlevélellenőrzést (hiszen azzal kvázi elismernék). A következő, immár az igazi határon a Dnyesztermenti határőr már szovjetesen alapos. A külföldieket leszállítják, egy nyolc órán keresztül érvényes regisztrációt állítanak ki részükre. Ezt később az idegenrendészeten hosszabbíthatjuk. Ezt követően még pár kérdés, és mehetünk tovább.

297.JPG

Mintha igazi országba érkeztünk volna (köszönet a képért Világláttának, aki engedetlen osztályidegen-népellenség módjára nem vette figyelembe a fényképezni tilos táblát :-) ). / La estación fronteriza - parece como un país-real. La fotografía no se permite pero mi amigo violó la esta regla :-)

moldova-2006_271.jpg

A határon ilyen un. "taloncsikot" állítanak ki. Az érvényességi időt percre pontosan számontartják! / El visado preparan en la frontera, válido durante 8 horas.

Amikor még volt moldáv vízum, ez egy jogi kiskapu volt, ugyanis Odessza felől moldáv vízum nélkül lehetett beutazni a PMR-be (hiszen mivel önmagukat függetlennek tekintik, nem nézték a moldáv vízumot), viszont a PMR-moldáv belső határon a moldáv már nem nézte az útleveleket. Persze ha ezekután valakit elkaptak (akkoriban még gyakoribbak voltak az igazoltatások) arra a Moldovából való kiutasítás várt. Sem be-, sem kilépéskor nem kell a regisztrációért fizetni, bár a kapitalizmustól elbűvölt szocialista határőrök néha igyekeznek ilyen-olyan ürügyekkel pénzt lehúzni a tapasztalatlan burzsujoktól.

306.jpg

Természetesen saját rendszám is van. Némethy András képe. / Tienen su placa también.

Tegyük hozzá, azért a magyarokat szeretni szokták. Talán kormányunk keleti nyitása, talán csak személyes szimpátia, de többször előfordult (velem és másokkal is), hogy rögtön 24 órára ütötték be a tartózkodási engedélyt. Ha nem akarunk sokat maradni, ilyenkor megússzuk a bevándorlási hivatali sorban állást. Volt olyan is, hogy erdélyiekkel együtt utaztunk. A magyar rendszámos autóval semmi gond nem volt, de a CV-s kovásznai rendszámos kocsiban utazó „románokat” nemcsak a határon szivatták meg, de a határátkelést követő első 10 percben két közúti rendőr is lemeszelte őket. Erre amúgy is figyelni kell, rengeteg a rendőr, mindig legyen kéznél útlevél, a gépjárművel érkezőknek a kocsi papírjai. Cserében viszont jó a közbiztonság.

Bár egetrengetően nagy attrakciókra nem kell számítani, a Lenin-szobrok rajongói pedig a jobbparti Moldovában is kiélhetik szenvedélyük, ha valakinek van rá lehetősége, ideje, egy rövid ízelítő erejéig ellátogathat ebbe a senki által el nem ismert országszerűségbe.

FRISSÍTÉS!

Mivel többen jelezték, hogy jó lenne egy mai térkép, íme. A jobb szélen lévő piros régióról írtam.☺

moldova_sematikus2.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tulapruton.blog.hu/api/trackback/id/tr3212327151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.07.11. 18:16:48

Egy volt osztálytársam pár éve elutazott oda, majd előadta, hogy mekkora leninista állam, meg próbálta mindenhogy misztifikálni az egészet, hogy percre pontosan adják ki a tartózkodásit, mindenhol fegyveresek, meg küszöbön áll a háború (akkor volt a donyecki balhé Ukrajnában) stb. Jújdenagykaland meg milyen vad és veszélyes hely. Vicces volt hallgatni a hantázását, sokaknak meglódul a fantáziája, ha egy olyan hekyre utaznak, ahova mások nem nagyon, így bármit mondhatnak róla. Ez a poszt azért sokkal reálisabban írja le a helyzetet.

Azt hallottam, hogy arrafelé keresett cikk a nyugatról eltulajdonított luxusautó. Bár csóró környezethez meg kétes eredetű luxusautókhoz lehet szerencsénk Kárpátalján is.

mrperfect 2017.07.11. 18:16:58

Ez tök érdekes cikk volt.. köszönjük.. egyetlen dolog: jó lett volna egy modern térképrészletet is betenni, hogy el tudjuk képzelni, hogy hol is vagyunk.. Ez a XVIII. sz-i térkép nem sokat mond azonkívül, hogy szép szines..

Carlo_Hombre 2017.07.11. 18:17:02

Egy mai térkép jó lett volna a cikkhez, hogy lássuk, hogy lehet oda eljutni Odessza felől, mi az a belső határ, jobbparti Moldova, stb.

Cuhavidéki 2017.07.11. 18:17:07

Politikai szinkretizmus: Egy kicsit rėgi fotók, de gondolom az idei karácsonyt is igy ünnepeltėk: egyházvezetői fenyőfa ünneppel. Azėrt дед мороз helyett már a pópákkal.
structure.mil.ru/structure/forces/type/navy/pacific/leader/more.htm?id=11888735@egNews

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2017.07.17. 11:05:08

Mi az, hogy Gorbacsov elleni jelcini puccs? Jelcin Gorbacsov oldalán állt, a puccsisták ellen lépett fel!
süti beállítások módosítása