Jurij Gagarin 1961 április 12-én hajtotta végre az első űrrepülést. Ezt a napot azóta ünneplik az űrkutatás napjaként. Kevesen gondolnák, hogy Moldova bármi olyat elő tudna állítani, amire az űrkutatásban szükség van. Pedig nincs így, létezik moldáv űripar. Bár moldáv űrhajós még volt de számos termékkel járultak hozzá a világűr - elsősorban szovjet részről történő felfedezéséhez! Tubusos gyümölcslevek, űrceruza és kozmikus likőr – csak néhány azok közül a hétköznapi dolgok közül, melyeket ma is használnak. Ezekből állítottam össze egy kis válogatást az Űrkutatás Napja alkalmából.
Moldáv űrtermékek. Fentről, az óramutatóval egyező irányban haladva: Moldova márkájú gyümölcspaszták, szárított gyümölcsrudacskák, Sănătatea likőr, napelemtáblák, cellulóz-film, űrceruza.
MOLDOVA gyümölcsszószok: Az első, néhány órás repülések során még nem kellett az élelmiszerről gondoskodni, bár már kisérleti jelleggel Gagarin is evett (a kezdetekben az sem volt világos, hogy egyáltalán lenyelhető-e az étel, ma már tudjuk, ehhez a nyelőcső izomzata tökéletesen elég, nem kell hozzá gravitáció). Az egyre hosszabb küldetések során viszont már fel kellett készülni az étkezésre. Az űrben a gravitáció hiánya a földön teljesen hétköznapi dolgokat is jelentősen megbonyolítja. A folyadékok gömbökké állnak össze, a legkisebb morzsa is messzire ellebeg. Ilyen és ezekhez hasonló problémákkal kellett megbirkózniuk a kutatóknak. Ezekben a kísérletekben moldovai tudósok is részt vettek. A nagy múltra visszatekintő moldáv élelmiszeripar természetesen elsősorban az űrbeli étkezéssel foglalkozott. A szovjet korszakban különféle dehitratációs eljárásokat dolgoztak ki a friss ételből a víz eltávolítására, gyümölcsleveket, püréket készítettek.
A Moldáv ASzSzK-ban készült szovjet űrételek.
A kisinyovi Élelmiszeripari Kutatóintézet kifejlesztett egy újfajta tartósító-eljárást, amely segített megőrizni a gyümölcsök vitamintartalmát. A desszertnek szánt űrételek közt húszféle pépes gyümölcslé, tizenöt féle, szárított gyümölcsökből préselt, száraz állagú gyümölcsrudacska szerepelt. Az ételek közt találunk izabella szőlőből készült gyümölcspasztillát, melynek feloldásához nem szükséges vizet inni, hanem szőlőcukorhoz hasonló módon fogyasztható. Ma is használatos készételek a borscs (céklaleves, a földi változat recepjét itt írtam le), hajdinás gulyás (gulyás alatt általában nem a magyar gulyásleves értendő, hanem úgy általában mindenféle szaftos pörkölt-jellegű étel). Így aztán elmondható, hogy a moldáv gyümölcsexport még a világűrre is kiterjed. Persze ezt csak a moldávok emlegetik viccesen, hivatalosan orosz exportnak minősül.
Gulyás hajdinakásával: ilyet ma is fogyasztanak
A készítményeknek nagy sikere volt az űrhajósok közt, egy történet szerint Pavel Popovics (két űrrepülése is volt: 1962-ben az elsők közt, a Vosztok 4 fedélzetén, majd 1974-ben a Szaljut űrállomáson teljesített hosszabb szolgálatot, életrajza a Wikipédián) mondta, hogy Moldova gyümölcsszósszal ízesítve akár még egy csizmatalpat is meg lehetne enni.
Űrbeli fogyasztásra szánt konzervek, tubusos gyümölcslevek és zacskós készételek a kisinyovi Űrkutatási Múzeumban.
Tubusos ételek és szívócső: Bizonyára sokan láttak már olyan felvételeket, ahol a súlytalanságban szabadjára engedett víz gömb alakot felvéve lebeg az űrhajóban. A gravitáció hiánya miatt a folyadékokat a felületi feszültség gömbbé húzza össze, melyek elszabadulva komoly problémát jelenthetnek (a kellően apró folyadékgömböcskék akár a légcsöveket is eltömíthetik). Emiatt fontos kérdés, hogyan vegyék magukhoz az űrhajósok a folyadékokat és a különféle félfolyós ételeket, mint például a fentebb már bemutatott gyümölcspasztát. Erre egy szívószálhoz hasonló, az étel csomagolásába benyúló, légmentes illesztésű cső szolgál, melyen keresztül már veszélytelenül kiszívható az étel. Leginkább régi típusú, fém fogkrémes tubusra emlékeztet. A szovjet, majd később az orosz folyékony ételek ilyen szívószállal ellátott csomagolását ma is a konzerv- és sörösdoboz gyártásra szakosodott tiraszpoli fémárugyárban állítják elő. 1970-ben készült az első, 8 mm-es csőátmérővel ellátott csomagolás. Ekkora átmérőjű nyíláson az űrhajósok már nem csak folyadékokat, hanem pépes ételeket, leveseket, apróra vágott tészta-, hús-, zöldség- és gyümölcskészítményeket is fogyaszthatnak. 1982-től új típusú csomagolásokat is készítenek dehidratált ételek számára, immár a könnyebb fajsúlyú műanyagból.
Tyereskova moldáv fémtubusból fogyasztja ebédjét
Külön tudomány az űrkenyér készítése. Mivel az ellátmányokat szállító Progressz teherűrhajók 3-4 havonta érkeznek, több hónapig el kell állnia. A kenyeret kis, egyben bekapható falatnyi darabokban csomagolják, hogy ne morzsázzon, mert a lebegő szemcsék szétszóródnak. Ez veszélyes a légzésre, de szembe, orrba jutva is problémákat okozhatna.
Napjainkban használt, moldáv gyártmányú űrételek. A kenyereket előre szeletelve, vákuumcsomagolásban készítik (jobbra lent).
SĂNĂTATEA balzsam: A moldáv termékek közt itt a Földön is minden bizonnyal a különféle likőrök, konyakok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek. Valószínűleg nincs ez másképp a világűrben sem.
A legenda szerint az „űrkonyak” Grigorij Grecsko (aki öt űrrepülésével a ’80-as évek egyik legtapasztaltabb űrhajósa volt, összesen több, mint 134 napot töltött a világűrben, ami a Nemzetközi Űrállomás előtti időkben az egyik leghosszabbnak számított, életrajza a Wikipédián) személyes kérésére készült. Ugyanis első, 1975-ös repülése után amikor visszatért bolygónkra, azt panaszolta, hogy egészen addig nem állt helyre az emésztése, amíg egy pohár moldovai cabernet meg nem ivott.
Így aztán Grigorij Kozub, a Moldovai ASzSzK agrárminisztériumának boripari miniszterhelyettese (milyen csodálatos foglalkozások voltak akkoriban…) utasította a dubossări likőrgyár vezetőjét, aki rögtön intézkedett is egy „űrgyógylikőr” kifejlesztéséről, mely erőt ad a szovjet űrhajósoknak. A balzsam asztali borból, szőlőléből és gyógynövényekből készült. Az űrhajósok elmondása szerint bejött a termék: valódi egészségmegőrző ital. A dubossări gyárban napjainkig készítik.
Bár az űrhajósok kénytelenek ezt is tubusból fogyasztani, a kozmikus likőrrel azonos, de hagyományos üvegekbe töltött likőrt földlakóknak is árulnak a jobb moldáv kereskedések.
KIMEK ceruza: Ki ne ismerné az anekdotát: az amerikaiak többmillió dollárért fejlesztettek ki speciális, űrbeli használatra alkalmas tollat, a szovjetek pedig ceruzával írtak. Bár a vicc nem teljesen igaz, az tény, hogy a golyóstollban a golyó által kent festék hajlamos leszakadni és kis gömböcskék formájában még a papírra érés előtt ellebegni, ezért az űrben használhatatlan. A megoldást a japán Yukio Horie által az 1960-as években kifejlesztett rostirón jelentette, ami a hajszálcsövesség elvén szívja fel a tintát, így zéró gravitációban is alkalmazható. De a szovjetek valóban írtak ceruzával: a kisinyovi Kimek gyárban készítették azokat a ceruzákat, melyekkel a Szaljut és Mir űrállomásokon jegyzeteltek.
Bár a fenti történet azt sugallja, hogy a szovjet megoldás mennyivel egyszerűbb az amerikainál, azért itt is több problémát meg kellett oldani. A grafit vezeti az elektromos áramot és az űrállomás levegőjében lebegő mikroszkopikus grafit-szemcsék könnyen rövidzárlatot okozhatnak, de belélegezve a légutaknak sem tesz jót. Ma már ennek kisebb a jelentősége, a számítógépes szövegbevitel miatt csak nagyon ritkán használnak hagyományos íróeszközöket. Ennek lebutított, egyfajta „szovjet Rotring”-szerű, közfelhasználásra szánt változatával a ’80-as években valószínűleg sokan találkoztak iskolai tanulmányaik során.
Többször felhasználható film: A digitális fényképezés kora előtt hatalmas problémát jelentett a fényképek erősen korlátozott száma. Bizonyára sokan vannak az olvasók közt, akik emlékeznek azokra az időkre, amikor 24 és 36 kockás filmek voltak és egy nyaralásra készülve el kellett dönteni, hogy kevés (=24) vagy sok (=36) képet készítünk-e (esetleg nagyon sokat, és viszünk több tekercset, bár a csere a hőskori fényképezőgépeknél nem volt egyszerű, mivel sötétkamrát igényelt volna). Jómagam a ’80-as években, úttörőkoromban hálózsákba bújva cserélgettem édesapámtól örökölt Szmena gépemben a filmeket, mivel 36 képbe sehogy sem akart beleférni egy kéthetes ifjúsági tábor összes élménye. De még a ’90-es évek elejének Zenitjeibe is úgy ügyeskedtem bele a filmeket (a kívántnál rövidebb fület befűzve – ezáltal azon izgulva, hogy ki ne szakadjon), hogy 36 helyett 37 esetleg 38 képet is ki tudjak hozni a tekercsből. Persze ma már 24 vagy 36 képet egy teljesen átlagos délutáni séta során ellő az ember. Szinte hihetetlen, de volt idő, amikor ezeket még komolyan számolgatni kellett.
A problémát ismét csak a moldovai mérnökök oldották meg. A film olyan speciális fényérzékeny anyaggal lett bevonva, amely előhívás után ismét használható volt. Bár nem tartozik szorosan a cikk témájához, egy apró technikai kitérőt tennék. Mivel ezeket a filmeket nem lehetett akármeddig tárolni (főleg nem az intenzív kozmikus sugárzásnak kitett űreszközökön), azokat exponálás után minél hamarabb elő kellett hívni.
A szovjet Luna-3 volt az első eszköz, amely 1959-ben eljutott a Hold túlsó felére. Az műhold felszereléséhez egy komplett fotólabor is tartozott, ahol előhívták a képeket. Az Akadémiai kiadó 1960-ban megjelent képes albumában a nagyközönség megismerhette az első felvételeket.
Azt azért gondolom mindenki el tudja képzelni, hogy a ’60-as évek robotikája mellett micsoda bravúr lehetett az egész procedúra, és egy keringő szondán vagy épp a Holdon előhívni a filmeket. Az így elkészült képeket egy lámpával átvilágították egy rácshálón, minden rácsponthoz egy fényesség értéket rendelve „bedigitalizálták” és ezt a számsort küldték le rádión a Földre, amiből a moszkvai központban állították össze a képeket. Szóval ennek a technikai háttérnek köszönhető, hogy mai szemmel annyira „szemcsések” az első évek űrfelvételei.
Az eltelt 60 évben a technika nagyot fejlődött: nagyjából ugyanazt a területet ábrázolja a Luna-3 1959-es és a kínai Csang'e-2 2019-es képe. A legújabb Hold-szondák felvételein már olyan finom részletek is látszanak, ami 1959-ben elképzelhetetlen volt. A kép alsó részén látható három bazaltos (sötétebb) területet beazonosíthatjuk a Luna-3 felvételén.
A többször használatos cellulózfilm óriási előrelépés volt. Minden egyes képkockát ezerszer lehetett újraexponálni, tehát egy 36-os film immár 36 000 felvételt tett lehetővé, ami az akkori idők technikai színvonalán hihetetlen eredménynek számított.
Persze még számos egyéb űrkutatási érdekesség is összefüggésbe hozható Moldovával. A moldovai kötődésű, de ukrán nemzetiségű Valerij Harcsenkó (fotoriporter, filmrendező, életrajza a Wikipédián) szintén fényképezett, csak pont fordítva: a Bajkonuri fellövések sajtóriportere volt 1967 és ’69 között. Ebben a minőségében nem csak közelebb került az űrrakétákhoz, mint az indítószemélyzeten kívül bárki más, de számos űrhajóssal így pl. Jurij Gagarinnal is találkozott.
Indul a Szojuz-3 1968-ban Harcsenkó feklvételén.
A kisinyovi születésű Alexandr Donici jobbára íróként ismert, de fiatal korától műkedvelő amatőrcsillagászként is tevékenykedett, Szentpéterváron élve pedig már a legnagyobb orosz csillagászokkal dolgozott együtt. Hazatérve, 1908-ban saját obszervatóriumot épített Dubossăriban, ahol elsősorban a Nap, a kromoszféra tanulmányozásával foglalkozott. A Föld különböző helyeire utazva élete során összesen 8 napfogyatkozást figyelt meg, 1910-ben észlelte a Halley üstököst, kimutatta, hogy a Merkúrnak nincs légköre, 77, csillagászati témájú tudományos cikk szerzője. Lazábban kapcsolódik Moldovához Jurij Gidzenko, aki a Nemzetközi Űrállomás harmadik számú legénységének volt a parancsnoka. Alsó tagozatban a kisinyovi 59-es számú általános iskolában tanult. Ezeken túlmenően Moldova igyekszik jelen lenni a műszeres űrkutatásban is. A kisinyovi Műszaki Egyetemen 2008-tól fejlesztettek egy kisméretű, un. CubeSat-ot (10x10x10 cm-es kis műhold, a magyar MaSat is hasonló volt), melyet végül csak 2016-ban lőttek fel.
Ezekre a moldáv kötődésű űreszközökre, űrkutatási tevékenységekre emlékezik a kisinyovi Űrhajózási Múzeum.
Felhasznált források:
A közölt képek is ezekből a cikkekből származnak.
Moldova hozzájárulása a világűr felfedezéséhez
Mit ettek az első kozmonauták?
