Immár több, mint öt éve egy baráti társaságot szedtem össze, hogy túrázzunk el az ország talán legszebb természeti képződményéhez: a ţipovai [ejtsd: cipova] völgyhöz. Ţipova megközelíthető egy nagyjából 16 km-es földúton is, mivel tömegközlekedés (meg úgy általában semmilyen közlekedés) nem igazán van, az ezen való unalmas gyaloglás helyett egy izgalmasabb módot eszeltünk ki.

Ha érdekel a Poszt-szovjet térség többi országa is, csatlakozz Facebook csoportunkhoz. Megoszthatod élményeidet, képeidet, útitársakat kereshetsz, felteheted kérdéseid a térséget jól ismerő csoporttagoknak.
Katt ide: Utazás a Poszt-szovjet térségben

A dzsungeltúra során előfordultak kisebb navigációs problémák

Főút és bekötőút kereszteződése kelet-Moldovában. Mindkettő út földút, egyik sincs aszfaltozva. Forrás: Rusznyák Balázs blogja

Néhány évvel korábban helyiekkel megjártam a Ţipova – Saharna távot, logikusnak tűnik ezt visszafele is megtenni, Saharnából Ţipovára. Kiindulópontunk a saharnai kolostor volt. Egy közeli boltban beszereztük a kvász és sörszükségletünket, hiszen a nagyjából három napra tervezett sátrazásnak ezek elengedhetetlen kellékei, és neki is indultunk a Dnyesztert követve. Először még volt út, aztán ösvény, aztán kisebb ösvény, még kisebb, végül maradt a bozótos.

A túra innentől kezdett izgalmas fordulatokat venni. A Dnyeszter meredek partfalán jártunk, alattunk 20-30 m-re a folyó, tisztán lehetett hallani a horgászok beszédét, az evezők halk csobbanásait. Másik irányban nagyjából ugyanannyi meredély felfele. Előttünk, mögöttünk főképp csipkebogyóból álló bozótos. Bár a dzsungel miatt látni nem lehetett, a Dnyeszter túlsó partján már a szakadár Dnyesztermenti Köztársaság (közkeletű rövidítéssel: PMR) munkásai építik a szocializmust. Aláfestő zenének a túlpartról áthallatszódott valami zuhálás, mint amikor pléh lapokat kalapálnak. Egyik túratárs meg is jegyezte (egy akkoriban divatos magyar belpolitikai szlogen nyomán): „Innen hallani, ahogy dübörög a PMR gazdasága.”

Nem egyszerű dolog a tájékozódás...

No, de térjünk vissza a bozótosba. Ahogy a tüskés bokrok sűrűsödtek, a hangulat egyre fokozódott, a kilométerek ellenben csak nehezen akartak fogyni. A Saharna – Ţipova átkelés mintegy 11 km-éből nagyjából négyet tett ki ez a szakasz. Az idő gyorsan múlt, mivel csak lépésben lehetett haladni, már jócskán délután járt. Ha nehezen is de egyszercsak lejteni kezdett a terep (azt nem merem leírni, hogy az ösvény, még kevésbé út, maradjunk annyiban, hogy a terep), és egy idilli völgyben találtuk magunkat.

Egy útbaeső kis tisztáson végre fellélegezhettünk

Itt gyors kárfelmérés (ez jobbára az agyonkarcolt végtagokat jelentette – egy feldühödött macska nem csinálta volna jobban, mint az a négy kilométernyi kökény és csipkebokor), helyzetértékelés, haditanács. Az eredmény: a csapat két részre szakad. Akik nem vállalták be a második szakaszt, itt letáboroztak. A kemény mag viszont indult a következő felvonásra.

Moldáv idill... A háttérben már legalább látszik a cél: a ţipovai völgy bejárata

Ismét fel a partfalon, egy darabig bíztunk benne, hogy talán jobb lesz – nem lett jobb. Ellenben a nap már igencsak megindult lefelé, arról már letettünk, hogy Ţipovára elérünk, de legalább nem a tüskebozót közepén akartuk az éjszakát tölteni. Végül egy tisztás, innen már látszott a ţipovai kolostor, a fenséges panoráma új erőt adott mindenkinek.

Van Gogh - ugyan már...

Az út is úttá vált, a napraforgótábla melletti traktorcsapásban már vidáman meneteltünk célunk felé. A sűrűsödő sötétben a leereszkedést már nem kockáztattuk meg, fent aludtunk, a szurdok felső végén. Az idilli képbe egyedül az rondított be, hogy induláskor azzal kalkuláltam, az éjszakát már lent töltjük, ahol több forrás is fakad. Emiatt vizünk alig volt, főzésről szó sem lehetett, maradék száraz kenyerünket majszoltuk a túra során szétpunnyadt paradicsommal, utolsó pár deci vízkészletünk oly óvatosan kortyolgatva, mint Almássy gróf annak idején a Szaharában.

Sátorverés félhomályban, a vacsora már teljes homályban. De legalább a kilátásra nem lehetett panasz.

Reggel ereszkedés a völgybe, hogy megrohamozzuk a forrást… Persze ember tervez… aztán másképp alakulnak a dolgok. Találkoztunk egy csapat turistával (nem teljesen magától értetődő dolog Moldovában, főleg nem egy ennyire megközelíthetetlen helyen). Kérdeztük, moldávok-e? Nem, Kisinyoviak. Aki nem ismeri az ország felépítését, nehezen tudja a választ hova tenni, lényeg, hogy ezek szerint oroszok. Erre nem is cáfoltak rá, másodpercek alatt előkerül egy műanyag ásványvizes flakon. Legnagyobb bánatunkra nem a várva várt ásvány- vagy forrásvíz van benne, hanem vodka. Két decis üvegpoharuk is van. Műanyagpohárból vodkát inni? Akkora szentségtörést azért mégse! És indul a hagyományőrzés: első kör a találkozásra, második kör a moldáv-magyar barátságra, harmadik kör a csodás moldáv tájra, negyedik kör… erre már a fene sem emlékszik. Szomjasan, éhgyomorra, reggel nyolckor.

 Hajnali vodkázás a kisinyovi turistákkal

Ezek után aznapi programunk adott volt. Mindenesetre a csodaszép ţipovai völgyben voltunk, árnyas fák, zubogó vízesések, patakok, források, sziklakolostor. De ez már egy másik cikk lesz!

FRISSÍTÉS: Mivel többen kérdezték, mi lett azokkal, akik letáboroztak félúton, elárulom. Nem sátraznak ott mai napig, hanem egy közeli faluból (ahova hetetne jár autóbusz) pár nap várakozást követően visszabuszoztak Kisinyovba. A Moldáv idill c. kép ebben a pár házból álló, köztes faluban készült.