Moldova, külföldiek közt is egyik legnépszerűbb látványossága a Răut folyó Orhei és Maşcăuţi között 20 km-en át kanyargó szakasza. Valahogy eddig ez kimaradt a blog írásai közül. A völgy természeti képe is lenyűgöző, egyszer lesz majd egy kimondottan geológiai cikk, ezúttal a kultúrtörténeti emlékekre fókuszálok.

A folyó szeszélyes kanyarulatainak köszönhetően több olyan félsziget található a kanyonban, amelyet meredek sziklafalak vesznek körül, s csak egy keskeny, összeszűkülő részen közelíthetők meg, így kiválóan védhetők. Emiatt már a korai időkben kedvezett a terep különféle földművelő kultúráknak a letelepedésre, a térség nagyjából három évezrede lakott. A legkorábbi településnyomok a gétáktól maradtak ránk, az időszámításunk előtti VI-X. századokból. A III. században, a germán betörések miatt hagyták el településüket. Vannak feltételezések, melyek szerint a Honfoglalás előtt, az etelközi magyarság is megfordult a területen, Sántha Attila kutatásaiban a település nevét a magyar Várhelyként azonosítja [lásd 3]. A XII.-XIII. században már a halicsi fejedelemséghez tartozott, ekkoriban egy fapalánkkal védett erőd állt itt. A Dnyeszteren fontos kereskedelmi út volt, ez adta a térség gazdasági fontosságát. Az 1241-42-es tatárjárás idején az Arany-horda hódítja meg, akik 1330 körül várost alapítanak, Sehr el-Dzsedíd, azaz Újváros néven itt rendezik be székhelyüket.

A XV.-XVI. századokban, Nagy István idejében a Moldáv Fejedelemség része. Ebből a korból maradt fenn a település első említése Orhei néven. Az erődöt felújítják, immár kőből. A kereskedelem ismét virágzásnak indul, számos régészeti lelet tanúskodik a gazdag kézműves-kultúráról. Miután a török elfoglalta Dnyeszterfehérvárt a fekete-tengeri kereskedelmi utak visszaszorultak, ami komoly gazdasági károkat okozott a városnak. A XVI. század elején a krími tatárok már rendszeresen támadták, majd Nagy István halálával, a meggyengült fejedelemség már nem tudta megvédeni, elpusztították. A török kor országszerte általános pangást, elnéptelenedést hoz, az egykor gazdag kereskedelmi központ helyén csupán néhány falusi telpülés maradt.

A megváltozott politikai-gazdasági helyzet miatt a XVII. században már egy másik helyen alapították újjá, mintegy 10 km-re a régi várostól (ez a mai Orhei). A régi helyet pedig Orheiul Vechi, azaz Régi Orhei (vagy Sántha nyomán Ó-Várhely) néven kezdték emlegetni. Napjainkban három falu osztozik területén: Trebujeni, Butuceni, Morovaia.

A kanyon bejárata Morovaia felől

Ahogy közeledünk, és kitárulkozik előttünk a völgy képe, a romok közül a várat pillantjuk meg elsőként. Senki ne számítson nagy dologra, az alapfalak maradtak csak ránk. Itt akár ki is szállhatunk a marsrutkából, innen már gyalogosan megközelíthető minden fontosabb helyszín. A vár a kor építészeti hagyományát követve négyszögletes alaprajzú, sarkain kerek tornyokkal, szögletes kapubejárattal. Bár romként elég szerény, de érdmes egy picit itt elidőzni, márcsak a szép kilátás miatt is: mindkét oldalon meredek partfal szakad le a Răutig, kelet felé pedig szépen ellaposodik: ezen a sík részen terület el az egykori település.

A vár után elsőként talán a tatár romokhoz célszerű lesétálni. Eltévedni nem fogunk, az utat követve, alig egy km múlva, a folyó partján, Trebujeni határában találjuk a fürdő romjait. A turizmus fejlesztése miatt az utóbbi években szépen felújították. A római-bizánci hagyományokat átmentve a muszlim népeknél, különösen pedig a törököknél nagy hagyománya van napjainkig a fürdőkultúrának. Ez is hasonló lehetett egykor, mint Budapesten a Király vagy Rudas fürdők. A vendégeket különféle forróságú gőzkamrák, vízmedencék várták, természetesen külön női és férfi részleggel.

Természetesen nem csak fürdőt hagytak itt a tatárok. A közelben egy karavánszeráj és mecset csekély romjait kereshetjük fel. A magas fűben és bozótban egy picit keresgélni kell, még a restaurálást sem kezdték el, tehát itt tényleg csak az alapfalakat láthatjuk, már ami látszik belőlük. A terméskövekből épült mecset Mekka fele van tájolva, ezt követi a vele párhuzamos karaván szeráj is. Egy picit itt elképzelhetjük, milyen lehetett az a kor, amikor még a Fekete-tengert járó kereskedők hozták a távoli országok áruit: a hosszú út után itt pihentek meg, esetleg elvonultak a mecsetbe egy rövid imára, mielőtt a várban székelő kán elé járultak volna portékáikkal.

A mecset romja mellett egy XV. századi templom maradványaira bukkanhatunk.

Ezzel bejártuk ezt a környéket, immár lemehetünk a másik oldalon, Butuceni faluhoz. A falu előtt találjuk a parkolót, a turisták idáig jöhetnek busszal. Mellette a múzeum: az egy teremből álló gyűjtemény bemutatja a terület gazdag régészeti leletanyagát. Az 1940 óta zajló ásatások számos fém, kerámia, égetett agyag használati eszközt hoztak a felszínre. Jelentős a bronz, ezüst és arany érmékből álló numizmatikai gyűjtemény.

A harangtorony 1924-ben (Iurie Sveţ helytörténész gyűjteménye) és ma.

A folyó túlpartján egy kis ösvény vezet a sziklakolostorhoz. Mint annyi más, moldovai kolostor esetében, itt is a törökök elől a megközelíthetetlen sziklák közé behúzódó szerzetesek keze nyomát láthatjuk. A tetőn lévő harangtoronyból nyílik a lépcső, amely levisz a cellákhoz.

Egy XVIII. századi földrengés során a kolostor jelentős része leomlott, a ma használt bejáratot ezt követően vájták. Lent egy előtérből és a konkrét kápolnából álló helyiségbe érünk, ahonnan még nyílik néhány kisebb cella. Egészen egyedi a hangulata a gyertyalángok által megvilágított ikonokkal díszített apró templomnak. Egy helyütt ki tudunk menni a sziklafal külső részére, ahonnét lenyűgöző kilátásban lehet részünk!

Nem csak ez az egy sziklakolostor létezett. Régebben több hasonló készült, de a gyakori földrengések valamint a folyó eróziója által "aláásott" sziklák omlásai miatt többségük megsemmisült. Néhány kisebb cellamaradványt még találunk nagyrészt erősen megrongálódott állapotban. Ezek közül a kisebb maradványok közül a legérdekesebb talán a völgy keleti falában, a mai kolostortól jó egy km-re lévő rész. Egyedül itt maradtak fenn ugyanis feliratok, méghozzá a XVI. századból.

A XX század elején fent a hegytetőn, 60 m-re a folyó szintje felett egy új templomot építettek, a régi sziklakolostort pedig elhagyták.

Vitalij Manzsul gagauz énekes - aki nem csak énekel, hanem fest is - képe a kolostorról

A területen megtalálható puha, jól faragható harmadidőszaki mészkövet a XX. században nagyobb mennyiségben bányászták. Nem csak a környező falvakba, de még a fővárosba is jutott belőlük. Szerencsére a kanyon nem lett tönkretéve, de a bányák maradványaira több helyen rábukkanhatunk.

Ezek a szemben lévő sziklafalon nyíló üregek nem régiek: XX. századi kőbányák maradványai.

Megközelítés: Kisinyovból a piac mögötti Központi Autóbuszpályaudvar (Gara Suburban) hátsó részéről bármely Trebujeni, Butuceni esetleg Maşcăuţi felé közlekedő marsrutkával jöhetünk. Ez utóbbi esetben picit sétálni kell, Maşcăuţi előtt, a hídnál szálljunk le (érdemes szólni a sofőrnek előre) és Morovaia érintésével, mintegy két km-es sétával érünk Butucenibe.

Források: 

[1] Dr.prof.hab. Gheorghe Postică: Orheiul Vechi, Tipografia Centrala, Chişinău, 2008.

[2] Василе Стати: Истори Молдовы, Tipografia Centrala, Chişinău, 2003., ISBN 9975-9504-1-8

[3] Sántha Attila: Három besszarábiai helynév