Az országot járva néha utunkba kerül egy-egy sok évszázados famatuzsálem. Ezeket a helyiek, a természeti örökség értékes részeként féltve óvják, legtöbbször kis korláttal is körbekerítik. Találhatunk ilyen idős fákat erdőben, parkokban, lakott területeken egyaránt. Az egyik legismertebb a cobîlea-i templom kertjében áll: ez Ştefan cel Mare fája (a magyar történelemből III. Nagy István néven ismerhetjük). Néhány évvel ezelőtt egy kora tavaszi napon volt szerencsém eljutni ide.
A tölgy, mely alatt a fejedelem megpihent
Moldova legidősebb fáját 700 évesre becsülik. A fáma szerint egy győztes csatáját követően ez alatt a már akkor sem fiatal fa alatt pihent meg, útban a jabcai kolostor felé. A falu legendáriuma egészen pontosan 1456-ra teszi az esetet. Szokása volt ugyanis, hogy minden győzelemmel végződő törökellenes csatája után alapít egy kolostort, vagy legalábbis hálaadást tart a győzelemért. A hagyomány szerint úticélját a jabcai kolostort is ő alapította egy korábbi csata emlékére, bár ezt a száraz történeti adatok csak a XVI. századra datálják. Nem lehet tudni, a legendabeli 1456 mennyire pontos, mindenesetre csak egy évvel később, 23 éves korában lépett az akkor már a töröktől igencsak megszorongatott Moldova trónjára.
Ştefan cel Mare moldovai bélyegkisíven. 1457 és 1504 között uralkodott.
A fa napjainkban Moldova természeti öröksége. Bár még évről évre kihajt, de meglehetősen rossz álapotban van. Egyre több a száraz ág, korhadó belsejét kártevők pusztítják. Nemrég állapotát stabilizálták, a korhadt részeket kivágták, ahol szükséges volt, alátámasztották, kártevőirtó szerekkel megszabadították élősködőitől. Remélhetően még hosszú évekig megpihenhetnek a ma már egyre gyérülő árnyéka alatt az erre járók.
Nem ez az egyetlen fa, melyet a néphagyomány Ştefan cel Mare emlékével ruház fel. Az erdőkben kirándulva itt-ott rábukkanhatunk még hasonlóan idős óriásokra.
Egyikükről 2008-ban érmét is adtak ki.
Ezek a fák Moldova különleges botanikai értékeit jelentik, ha valaki szeret túrázni, érdeklődik a természet, azon belül is a növények irnánt, mindenképp érdemes felkeresnie valamelyiket.