A sorocai vár
2017. december 19. írta: tulapruton

A sorocai vár

 

Besszarábia évszázadokon keresztül a török-orosz háborúk egyik legfontosabb front-területe volt. Ennek köszönhető, hogy a régióban - nem csak Moldovában, hanem a hozzá közel eső ukrán területeken is - számos szép erőd áll.

dsc03688.JPG

Az ország északi részén található Soroca, 37 000 lakosával (2014-es népszámlálás szerint) a Moldáv Köztársaság ötödik legnagyobb városa. A Dnyeszter partján húzódó települést márcsak a szép fekvése miatt is érdemes felkeresni. Határában mészkő sziklafalakat találunk, melyekbe egykori szerzetesek cellákat vájtak (Moldova legjelentősebb sziklakolostoráról itt írtam), a közeli hegytetőről páratlan kilátás nyílik a folyóra és a városra. A Dnyeszter-parti sétány és a belváros néhány hangulatos utcája is rövid megállóra csábíthatja az utazót. De az igazi látnivaló, a vár.

dsc03689.JPG

Hangulatos utcarészlet Soroca óvárosában

A terület már az őskortól lakott, a legrégibb neolit (csiszolt kőkorszaki) leletek a kr.e. V. évezredből kerültek elő. A vár története a XII. századig nyúlik vissza. Akkoriban egy genovai kereskedők által alapított telep terült itt el. Ők alapították az első fa erődöt. Ezt 1499-ben Ştefan cel Mare jelentősen kibővítette, átépítette, hiszen akkoriban a fejedelemségnek már fel kellett készülni a betörő török, tatár hadakra. 

0_a9197_8176ad8c_xl.jpg

A Dnyeszter partján álló vár a XIX. század végén (Iuri Sveţ helytörténész gyűjteményéből)

1543-46 között Petru Rareş megerősíttette a falakat, immár kőből, melynek építésében erdélyi magyar mesterek is részt vettek. Később, a XVII. században lengyelek foglalták el, majd 1711-ben Nagy Péter az Oszmánok ellen indított Pruti hadjárat során vette be. Ezt követően orosz katonai támaszpont lett, mai, végleges formáját ekkor nyeri.

dsc03687.JPG

026.JPG

Ştefan cel Mare bölényfejes címere a bejárat felett

Nem tartozik Besszarábia legnagyobbjai közé: mintegy 37 m átmérőjű kör alaprajzú, 5 bástyája van, közülük 4 henger alakú, az ötödik, a bejárati pedig négyszögletes. Az impozáns falak magassága 20 m, vastagságuk eléri a 3 m-t. A bejárat feletti toronyban kis kápolna található.

phe_dm_img_poxe022c.jpg

A vár egy '70-es évekbeli légifelvételen (forrás)

Régebben elég lepusztult állapotban volt, de az utóbbi években Moldova-szerte megfigyelhető műemlékvédelmi programnak köszönhetően a 2010-es évek elején felújították, a környékét rendbe rakták. Ma múzeum, 9-16 óráig látogatható, 20 lej belépőjegy ellenében (hétfő szünnap).

dsc03685.JPG

A felújítás során az addig elhanyagolt környéket parkosították, fákat ültettek.

1629201693.jpg

A sorocai vár egy 1941-es román megszállási bélyegen (forrás). Nemcsak bélyegeket adtak ki, de a moldáv húszlejest is a vár képe díszíti.

moldova-2006_076.jpg

A Dnyeszter-parti sétány a vár előtt

A vár előtti parkban kiülhetünk egy teára, vagy sétálhatunk a folyó partján.

dsc03690.JPG

Egy kis étteremben kipróbálhatunk néhány moldáv fogást is. A képen: babos borscs (céklaleves), a második fogás pedig töltött paprika hajdinakörettel. Italnak természetesen kedvenc alkoholmentes üdítőm, a kvász.

A Dnyeszter-parti erődsor talán legszebb tagja a dnyeszterfehérvári vár, melyről itt írtam

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tulapruton.blog.hu/api/trackback/id/tr1313508691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása